Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Alabán Ferenc: Műfordítás és recepció
Könyvről könyvre romantikus költő halálának ötvenedik évfordulójára készült, s a többi idegen nyelvű fordítással együtt 18ó0-ban a pesti Vasárnapi Újság és a Pesti Napló ünnepi mellékletében látott napvilágot. Még abban az évben Mácsay Szózatfordítását szlovák nyelvű lapok is közölték; így a Budán megjelenő Cyrill a Method című folyóirat melléklete, a Priateľ školy a literatúry és a Selmecbányán, a Pavol Dobšinský által szerkesztett Sokol című irodalmi folyóirat is megjelentette. Az előbbi forrás közölt egy másik Vörösmarty-fordítást is, melynek szerzője egy németül és szlovákul is író, közepes tehetségű, de pontosan fordító Jakub Grajchman volt, s a két fordítás már két különböző, meghatározott fordítói felfogást képviselt. Mácsay koncepciójában kifejezésre jutott az az igyekezet, hogy harmonikus kapcsolatot teremtsen a magyarok és a történelmi Magyarország nemzetiségei között. Az elsődlegesen ideológiailag meghatározott fordítói felfogás értelmében Mácsay a költemény kulcsszavát, amellyel a költő olvasóit megszólítja, a „magyar”-t Uhornak fordította. Grajchman fordítása jobban tiszteletben tartja az eredeti mű eszmei tartalmát, annak magyar nemzeti jellegét. Esetében a művészi funkció van előtérben, melynek célja az eredeti mű jelentésének és formájának adekvát közvetítése volt. Tomiš kutatásainak e kiemelt példája is azt látszik bizonyítani, hogy a művésziség, a fordítói igényesség már a kezdetek kezdeténél is alá volt rendelve azoknak az ideológiai érdekeknek, amelyek a szlovákok és a magyarok egyetértésének alapját jelentették. Másrészt: az eszmei hatás kiváltásának szándéka mellett a fordító művészi munkájának igénye is megjelenik, s képes konfrontálódni az irodalmon kívüli szempontok érvényesítésével. Ez a kettős tendencia a további évtizedekben is megjelenik kisebb-nagyobb hangsúllyal, akkor is, amikor a 70-es évek közepétől a fordítások számának bizonyos növekedése és a magyar szerzők körének bővülése tapasztalható. A kötet szerzője a fordítások számbeli gyarapodását figyelembe véve kiemeli az Orol (1870-1880) című havilapot, melynek szerkesztője és kiadója Andrej Truchlý-Sytniansky rendszeresen közölt fordításokat a magyar és más nemzetek irodalmából. E lap kiváló fordítója volt Dániel Bachát és Viliam Pauliny-Tóth, akik főként a klasszikus magyar irodalom alkotóinak műveit fordították szlovákra. Az Orol című lapon túl a Dunaj, sőt még a nemzeti konzervatív turócszentmártoni Národnie noviny című újság is közölt magyar vers- és prózafordításokat. Petőfi Sándor, Arany János, Czuczor Gergely művein túl Jókai Mór, Szigligeti Ede, Kiss József, Gáspár Imre és kisebb jelentőségű magyar írók különböző műfajú fordításait változó színvonalon tolmácsolták szlovák nyelven. Tomis rámutat arra is, hogy az 1881-től megjelenő irodalmi havilap, a Slovenské pohľady, amelyet Svetozár Húrban Vajanský és Jozef Škultéty szerkesztett, húsz éven keresztül magyar íróktól nem közölt egyetlen műfordítást sem. A helyzet e lap hasábjain csak a 20. század elején változott meg, amikor is a magyar líra elsősorban Pavol Országh Hviezdoslav tekintélye és magas művészi színvonalú fordításai révén hódított teret e lap hasábjain is. A többi szlovák nemzeti szellemű irodalmi folyóirat több alkalommal közölt fordításokat magyar szerzőktől, köztük Arany János és Petőfi Sándor verseit, melyeket Pavol Országh Hviezdoslav és Rehor Uram-
