Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (Vázlatos áttekintés) (tanulmány)
A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben javaslatát az országgyűlés elé „a magyar nyelv tanításának kötelezettségéről a népiskolai tanintézetekben”. Trefort miniszter a beterjesztett törvénytervezet indoklásában mindenek előtt azzal érvelt, hogy „egy ugyanazon állam összes polgárainak, azon szoros összeköttetésénél és soknemű érintkezésénél fogva, melyben egymással szükségképp állanak, egyaránt érdekükben áll, hogy egymást megértsék”. Magyarország polgárainak tehát érdekük, hogy valamennyien bírjanak egy közös nyelvet, amely a többség nyelve, de egyúttal az ország hivatalos nyelve is. A miniszter szerint Magyarország nem törekedett és most sem törekszik a nemzetiségek beolvasztására, nem akarja őket megfosztani anyanyelvűktől, csupán módot akar nyújtani arra, hogy már gyermekkorukban elsajátíthassák az államnyelvet. A miniszteri indoklás végezetül határozottan felhívta rá a figyelmet, hogy a beterjesztett törvényjavaslat nem célozza a nemzetiségi iskolák tannyelvének megváltoztatását, mivel a magyar nyelvet csakis a kötelező tantárgyak egyikévé teszi. Ez pedig nem sérti a nemzetiségek törvényesen biztosított nyelvi jogait.8 A magyarországi nemzetiségi vezetők azonban mindjárt a törvényjavaslat beterjesztése után kemény bírálatnak vetették alá az államnyelv oktatásának elvét a nem magyar tanítási nyelvű elemi népiskolákban, és azt mind politikai, mind pedagógiai szempontból károsnak minősítették. Mihail Polit szerb nemzetiségi képviselő 1879. április 29-i képviselőházi felszólalásában például többek között azt fejtegette, hogy „ezen törvényjavaslatnak nincs közoktatási czélja, hanem politikai czélja van”, amely a nemzetiségek asszimilálását szándékszik szolgálni. A szerb képviselő pedagógiai érvei a magyar nyelv kötelező tanítása ellen a következők voltak: „A pedagógiai tan értelmében általánosan elfogadott elv az, hogy a népiskolák, az elemi iskolák nem arra valók, hogy nyelveket tanítsanak, hanem, hogy a növendékeket az elemi ismeretekre, az elemi tudományokra tanítsák; ha tehát még egy más nyelvet is kell tanulni, ez csak az elemi iskola rovására történik.” Szerinte azonban ez a törvényjavaslat már csak azért is káros és ártalmas, mert az „a fajszenvedélyt éleszti és felgyújtja”.9 A magyar nyelv kötelező oktatásának szándékát a nemzetiségi vezetők egyértelműen asszimilációs törekvésnek nyilvánították. A nemzetiségi iskolákat fenntartó hitfelekezetek pedig azzal érveltek a magyar nyelv oktatásának kötelezővé tétele ellen, hogy ezáltal úgymond súlyos sérelem esne törvényesen biztosított egyházi autonómiájukon.10 Erős nemzetiségi hangulatkeltés közepette végül is a képviselőház 1879 májusában elfogadta az 1879:XVIII. tc.-t a magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben. A törvényt az uralkodó 1879. május 22-én szentesítette. Kihirdették az országgyűlés képviselőházában 1879. május 24-én, a főrendiházban 1879. május 25-én. A törvény bevezető soraiban mintegy a szabályozás indoklásaként tömören kimondatott: „Szükséges lévén, hogy a magyar nyelvnek, mint az állam nyelvének elsajátítására, minden állampolgárnak kellő mód nyújtassék, e végből a következő intézkedések állapíttatnak meg” A törvény egyes paragrafusai részben a tanítóképző intézeteket, részben az elemi népiskolákat
