Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - KEGYELET - Koncsol László: Vojtech Kondrót halálhírére
KEGYELET helyesnek, ha a költők reprezentatív szövegeit is átnyújtja a szlovák közvéleménynek, de Béla ezt az elvet csak ritkán fogadta eL Olyan verseket fordított, amelyekre ő is rezonált. Főleg az intimebb, talányosabb és játékosabb műveket választotta, s azokat, amelyek verstechnikai és nyelvi találékonyságát is fokozottan igényelték. A hatalom kegyeltjeit nem fordította. Kassák-kötetében utólag több értelmezési hibát is találtam, nem kérdezett rá mindenre, de később már rendszeresen összeültünk, vagy telefonon beszéltük meg jelentéstani problémáit. Minden kötetének históriája van. Tóth Árpád lírájához úgy került közel, hogy 1969 őszén a Váci utcai antikváriumban megajándékoztam a magyar klasszikus gyűjteményes kötetével, s beszéltem neki a magyar költő tátrai fogantatásé költeményeiről. Este a szállodában föl is olvastam őket, s ezek a remekek hamarosan olvashatók is lettek valamelyik szlovák irodalmi folyóiratban, hallhatók a rádióban. 1986-ban, a magyar lírikus születésének 100. évfordulóján Tóth Árpád-estet szerveztek az érseki palota egyik termében. Kértek, hogy mutassam be a költő pályáját. Gálán Géza mondta a verseket magyarul, Kondrót saját tolmácsolásában szlovákul, Balassa Euniké pedig gordonkán néhány tételnyi Bach-partitát adott elő. („Isten törött csellója, hallgatok...") Ezek az alkalmak is Kondrót missziójához tartoztak, mindig készen állt hasonló közszereplésekre. Volt, hogy a szlovák rádióban, de az is, hogy a televízióban szerepeltünk együtt, mindig a magyar líra ügyét szolgálva. Nagyon sokat dolgozott, egy versenyautó energiatömege hajtotta a pályán. Tanított, szerkesztett, írt, szerepelt, fordított, utazott, mindig a közért, és rajongva szerette Cseklészen élő édesanyját, aki tavaly, 2002 novemberében hunyt el, ha jól emlékszem, 96 esztendős korában. Béla, a 62 éves nagyfiú nem békéit meg a veszteséggel, s csúszott rohamosan lefelé. (Talán októberben találkoztunk utoljára, de csak pár mondatot válthattunk, mert a társaság mindenkit másfelé sodort.) Édesanyját és édesapját az egész család magyarul, anyukának és apukának mondta, őt szintén magyarul Bélának. Bravúrosan bánt atyai nyelvével, a szlovákkal, mondogatta is, hogy alighanem lehetetlen őt magyarra fordítani, nyilván fájt is ez neki, de ugyanilyen mélyen kötődött az anyai magyar kultúrához Mesteri szlovákságából a magyar líra bő hasznot húzott. Ennek szemléltetésére hadd idézzem Weöres kis remekét eredetiben és Béla átköltésében: VARÁZSÉNEK ZARIEKAVANIE Csiribiri csiribiri zabszalma — négy csillag közt alszom ma. Csiribiri csiribiri bojtorján — lélek lép a lajtorján. Čiribiri, čiribiri, slama tmy — dnes budem spať s hviezdami. Čiribiri, čiribiri, repík, ach — duša stúpa po priečkach.
