Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - Pomogáts Béla: Vázlat az egészről (esszé)
Vázlat az egészről avantgárd író pozíciója nem pusztán alkotói pozíció volt, hanem erkölcsi is, és ennek az erkölcsi pozíciónak a védelmében, az avantgárd írónak nemcsak szellemi küzdelmeket kellett vállalnia, hanem személyes áldozatokat is. Cselényi László négy évtizedes költői pályája is igazolhatja ezt: az ő küzdelmeinek, amelyekben nemegyszer magára maradt, ugyancsak morális karaktere és tétje volt, mindenekelőtt az alkotó személyiség szuverenitásának harcos és áldozatos védelmében, amely egyszersmind magára vállalta egy irodalom (egy kis irodalom, minthogy a szlovákiai-felvidéki magyar irodalom kis irodalom) autonómiájának gondozását és védelmét is. Cselényit hosszú időn keresztül egy (szinte) egyszemélyes szlovákiai magyar avantgárd költőjeként könyvelte el az irodalmi köztudat. Holott az ő újító és kezdeményező lírájának igen erősek a történelmi kötődései és a közösségi vonatkozásai. A már említett Krétakor vagy a későbbi Jelen és történelem, a Téridő szonáta, a Kiegészítések Hérakleitoszhoz és A megíratlan költemény nem csak „egy elképzelt szöveg” lehetőségeivel tesz kísérletet, nem csupán ennek az „elképzelt szövegnek” a variációit sorakoztatja fel, abban a meggyőződésben, hogy a lehetőségek és a variációk kísérleti terepén pontosabban meg lehet fogalmazni valamit, mint egyetlen zárt és végleges írásműben, számot vet a huszadik században élő ember: a kisebbségben élő magyar és a történelmi válságok között tájékozódni kívánó közép-európai értelmiségi sorsával, törekvéseivel és lehetőségeivel is. Cselényi László nagyívű avantgárd mítoszaiból és szövegvariációs eposzaiból ugyanúgy megismerhető az emberi világ, a nemzeti, a kisebbségi és a közép-európai tapasztalat, akár egy hagyományosan realista nagyregényből, amely a valóságról teljes körű képet mutat. Szabadjon egyetlen, de igen beszédes példára hivatkozni. Cselényi László mitologikus alapokra épülő költészetének egyik kiemelt szerepet betöltő mitikus képzete a Duna, amely a maga több országot és népet vagy éppen történelmi korszakokat és tapasztalatokat átfogó és összekötő mivoltában a közép-európai régió és benne a magyarság, a magyar história mitikus emblémája lesz. Nem először az irodalom és a művészet történetében. Annak idején az Itáliában élő magyar professzor: Fáj Attila egy 1980-ban Rómában megjelent (a Katolikus Szemlében közre adott) A folyamregény jelensége a nyugati irodalomban című tanulmányában tekintette át az európai (főként a német és olasz és főként a barokk) irodalomnak azokat a műveit, a többi között Sigmund von Birken, Eberhard Werner Happel és Luigi Marsigli könyveit, amelyek a dunai vidék történetének a leírásával adtak képet a közép-európai régió életéről és történetéről. Később, már a huszadik században és a magyar irodalomban is, a Duna képzete még teljesebben mitikus tartalmat kapott, és ez a képzet arra szolgált, hogy a költők és a regényírók általa vessenek számot a Duna menti népek helyzetével, így a magyarság sorsával is. Olyan költői művekre hivatkozhatom, mint Ady Endre A Duna vallomása és József Attila Dunánál című versei, Dobos László Egy szál ingben és Esterházy Péter Hahn-Habn grófnő című regényei vagy éppen az igen erősen közép-európai kötődésű olasz Claudio Magris Duna című könyve (amely különben ott volt az Esterházy-regény ihletői között!). Az a mitologikus
