Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - Papp Tibor: A szekta (elbeszélés)
Madame Lulu, miután Olivér szót ejtett neki a szektáról, karosszékéből kinevetve jegyzi meg: tudtam, hogy egyszer magát is elérik a szekta vízgyűrűi. Sok ott a szemrevaló nőszemély, de ahhoz, hogy megközelítse őket, nem muszáj belépnie. A szabadkőművesektől megtanulták (az uram az volt, ismerem a fortélyaikat), hogy terjeszkedés, tagtoborzás érdekében fehér kötényes, azaz mindenki számára nyitott társasági rendezvényeket kell csinálni, mintha semmi hátsó gondolat nem lenne mögötte, csak a szórakozás. Olivér, talán dédnagyapjától örökölte, nem tudott sokáig megmaradni egy helyen, sem akkor, ha valamely kívánatos hajadon igyekezett megfogni őt, maga mellett tartani, mintha tüstént be akarná ragasztani szerelmes emlékei közé, mint albumba egy fotográfiát, sem akkor, amikor egy gyorsan szárba szökkent, csókokat virágzó új kapcsolat révén valamely érett asszony próbálta kötéllel magához erősíteni, sem máskor, ugyanis egy idő után, bárhol lévén, csinos hölgyekkel fel virágozott, hegyek lábánál gubbasztó romantikusan ködös kisvárosban, bármely harangjátékos torony árnyékától hűvös szobában, neki földrengésérzete támadt, imbolyogni, mozogni kezdett lába alatt a talaj. A földrengésben talán nem is az a legborzalmasabb, hogy megreped a föld, hogy hegyoldalak csuszamlanak a völgybe, hogy falak omlanak le, hanem az, hogy az a láthatatlan fogódzkodó, az a lépcsőt vezető karfa, ami biztonságot nyújt, egyensúlyt, a földrengés idejére megszűnik létezni, fogódzkodó nélkül viszont nem lehet tudni, hogy a talaj mozog a cipő alatt, vagy az ember lába lebeg törvénytelenül. A járda ilyenkor úgy hintázik jobbra-balra, mint egy nagy szita, amit csépléskor két asszony tologat ide-oda; lassú a mozgása, de érezhetővé teszi, hogy rettenetes erő van alatta. Földrengéskor az állatok is menekülnek, nem csoda, hogy Olivérnek sincsen maradása. Már elege volt az egy helyben maradásból, éppen tervbe vette elutazását Herve-ből, a hajdani Liege-i Hercegség sajtjáról híres városkájából, ahol az utcák esti félhomálya sok kellemes, női illattal fűszerezett sétáját kísérte, többnyire a mennyország felé, midőn Madame Lulu jóslata beteljesült Annától meghívást kapott a Boldog Elmélkedés vasárnap esti zenés-táncos összejövetelére. A meghívást elfogadta, a kísértésnek nem tudott ellenállni, minden gyufacsiholásra felszikrázott agyában egy új kapcsolat lehetősége, még a szekta bálján is, ahol aranygyapjas, szelíden elmélkedő asszonyok és lányok koszorúját vélte képpé formálódni közeljövőt ábrándozó szemei előtt Amikor valami kalandot érzett hajnalodni, azonnal megpezsdült a vére. Elhatározta, hogy csak hétfőn, a bál után fog elutazni Vasárnapra csöpörgős lett az ősz, amikor nem esett, akkor köd szállta meg az udvarokat, az utcákat, a tornácokat, nyitott ajtón még a fűtetlen lakásokba is bemerészkedett. Ellepte a várost, mint sóskamártás az apró húsdarabokat a vasárnapi ebédhez tálalt tányérban. A belga ősz mindig olyan hosszú, és alig enged helyet a télnek, esik az eső, szitál, csöpörög heteken keresztül, de mindig túlzás nélkül, szelíd, polgári keretek között, mintha az időjárás is, a ködöt kivéve (ami néha áttetsző, függönyszerű, néha átláthatatlan tejfeles massza), a lakosság feltűnést kerülő szokásaihoz igazodna. A tanítóházaspár összebeszélt a cipőboltosékkal, hogy együtt viszik el Olivért a bálba. A kultúrház, vízhatlan subájában, úgy gubbasztott egy piciny park szélén, mintha a legbékésebb világ legközepe lenne, égő ablakszemei a Papp Tibor
