Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - Papp Tibor: A szekta (elbeszélés)
Papp Tibor szerelem köré sorakoztatható gondolatok meghánytorgatása, már csak azért is. mert enélkül a szűzi szerelem, az a bizonyos plátói, olyan lesz, mint az ország ipar nélkül, mert ugyebár a plátói viszony rugóját is a vér meg az izmok tekerik szorosra Dédnagyapám, a hajós, aki kalandos élete során mindenféle szerelmi bonyodalommal találkozott, gyakorta rakta kazalba ezeket a gondolatokat, és deres fejjel budai kisvendéglőkben, tormás marhanyelv vagy sült kacsacomb mellett, sokat okította ez ügyben alkalmi asztalszomszédait, a halászt meg az ügyvédbojtárt, a színészt meg a nyugalmazott vasutast Ha még élne, az isten nyugosztalja, ő sem mondana mást magának, s neki elhinné, mert nagyon szemrevaló férfiú volt Maga sem esett messze almaként a családfájától, udvarolt vissza Anna az érvelő Olivérnek, majd folytatta: a jobb alsó hurokban vannak a hétköznapi tennivalók, melyeket egyszerűen, tisztán, saját örömünkre, mások kára nélkül kell elvégeznünk. Mindenkinek magának kell ráébrednie, mennyi öröm van egy jól elvégzett portörlésben, egy zokni megstoppolásában, a cserepes virág meglocsolásában, egy vevővel való bársonyos bánásmódban, az ebédfőzésben. Erről tanít elmélkedni bennünket a közösségünk. A főzést én is szívesen forgatom a fejemben, vágta el Anna szavát Olivér, különösen, ha fiatalkori ízek felhői környékezik meg az éppen éhséggel kacérkodó agyamat, például egy nagyanyámféle vadas nyúl, mely nálunk újévi étel volt, aminek a főzését a hús négy-öt napi ecetes lében majoránnával, borssal, fokhagymával fűszerezett pácolása előzi meg, és ami mindig egy súlyos öntöttvas lábosban, bő zsírban hagymaágyra fektetve, sárgarépával társítva, babérlevéllel megbolondítva és páclével fölengedve kerül a sparhelt tűzkarkái fölé. Anna, a maga csillogó szeméből meg nyelve hegyének hintázásából arra következtetek, hogy telepatikusán érzi a főztöm ízét. Valamilyen ízt valóban érzek, de abban nem vagyok biztos, hogy ez a maga vadas húsáé. Nálunk újévkor, este, serpenyőben együtt sütött alma- és véreshurka-szeletek kerültek a feldíszített asztal közepén trónoló nagy egyiptomi lapos tálba. Látja, az asztali dekoráció is a hétköznapokat szépíti, teszi örömtelivé, csak tudatosítani kell magunkban. Erre szokta mondani az Elmélkedésvezető, hogy utat kell találni nekik saját magunkhoz. A jobb felső hurok a teljes magunkba fordulásnak a terepe, az önvizsgálaté, az öntisztításé, az őszinteségé. Középen: a felső boltív a boldogság, a misztikus anyagtalanság, a határtalan öröm, a testtelen kéj tartománya. A nirvána. A végtelen jóság és a kimondhatatlan szépség csúcsa, ahová csak magunkba mélyülve, babalépésben óvatoskodó gondolatokkal jutunk el. Ez az a szint, aminek megközelítését elősegítheti egy másik ember testi közelsége: az, hogy ketten, hárman, tízen elmélkedünk egymás mellett, ugyanarról. Tárgytalan szerelem és misztikus önkívület, veti oda Annának Olivér, száraz öröm, ami csak azoknak adhat lelki nyugalmat, akik szüzességi fogadalmat tettek, mert mi más ez, ha nem erőltetett almafavirágzás, annak a tudatában, hogy nincs beporzás, annak a tudatában, hogy a virágzás önmagáért van, ami, ezt nem cáfolhatja meg, természetellenes. Magának, nyuszimeleg szépasszonynak, akiről lesír, azaz lekacag az egészséges örömök iránti befogadókészség, a hevülő vágy, nem szabadna még gondolni sem ilyesmire.
