Irodalmi Szemle, 2003

2003/12 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES MONOSZLÓY DEZSŐT - Fónod Zoltán:,, Mindig világba öltözöm...” A magyar próza útkeresése Cseh/Szlovákiában 1945 után (tanulmány)

„Mindig világba öltözöm...”

lalta fel. Fábry Zoltán írta a regényről, hogy „...demonstrálón: metszővonalak találkozója lesz, társadalmi és nemzetiségi problémák ütközése, torlódások valósága és valódisága”. A legnagyobb elismerés azonban így szólt: „A regény csillagragyogása, lelke a lírai realizmus”."0’ Ez a megállapítás — a regény utolsó fejezetét leszámítva! — ma is érvényes. Prózaírói tevékenységében évekkel később az Álom Tivadar hadparancsa (1975) című elbeszéléskötete váltott ki megérdemelt elismerést.

A csehszlovákiai magyar prózairodalom új hullámát a hatvanas évektől számíthatjuk. Az új törekvésektől nem mentesek persze azok az alkotók sem, akiknek indulása a korábbi évekre esik. Az új hullámra jellemző, hogy az eseményregény helyét (melyet az elbeszélés, a leírás, a cselekmény megkülönböztetett szerepe és a hangsúlyozott társadalmi mondanivaló jellemzett) átveszi a problémakereső regény. Ez utóbbi már nem törekszik epikai teljességre, nem akarja, hogy hőseinek cselekvése áttekinthető, logikus, összefüggő legyen. Az életszerűséget nem egynemű közegben, hanem „idegen” elemek (fikciók, elmélkedések) segítségével kívánják érzékeltetni. Az író látszólag előttünk bontja ki a téma összefüggéseit, s „nem valami eleve ismert felől akar meggyőzni, hanem kérdéseibe avat be: érvel, vitázik, töpreng, viaskodik” (Béládi Miklós). Az író tehát céljainak megfelelően a- Iakítja át a regényszerkezetet, mely csapongóbb, rapszodikusabb lesz, s az idősíkok változtatásával, cserélgetésével változik a nézőpont is. A valóság puszta „ábrázolása” helyett ez a kísérlet már véleményt akar mondani az emberről, a környezetről, a világról, mindarról, ami az írói szándékkal szervesen vagy áttételesen összefügg. Az új hullám képviselőiként Dobos Lászlót, Duba Gyulát, Gál Sándort, Monoszlóy Dezsőt, a fiatalabbak közül Bereck Józsefet, Kovács Magdát és Grendel Lajost tartottuk számon ezekben az években.00

Dobos László kisregénye, a Messze voltak a csillagok, nemcsak témájában bátor kezdeményezés, hanem írói eszközeiben, módszereiben is. A „malinkij robot”, az elhurcolt ártatlanok, az Ács Kálmánok sorsát írta meg, akiket a front elvonulása után a Bodrogközben „begyűjtenek”, vonatra raknak, s viszik őket keletre, a németek által „felégetett földre”, jóvátételi kényszermunkára. Úgy tűnt számomra ekkor, hogy a regény fő célja: „A háború emberszakajtó s emberrútító ténye elleni tiltakozás, az emlékezés és az emlékeztetés... A jövőféltés állítja sorompóba a múltra emlékezésnek ezt az igényét, hogy az ember szépülő vágyait, álmait ne zavarhassa meg többé az embertelenség, hogy a kisemberek sorsa ne torkolljon a kijátszás és a kijátszottság végzetébe, és soha többé ne szolgáljon elembertele- nedett célokat”.02' Nem vitás, a tabutéma az adott korban nem tűrte a nagy kitárulkozásokat. (És ezt az irodalomkritikus Dobos László éppúgy tudta, mint a szépíró, akinek prózaírói bemutatkozása mindenképpen váratlan és sikeres volt.) Koncsol László kritikájában ezt szóvá is tette, mondván, az író a „tényanyagot nem az élet, nem a lélekábrázolás, hanem a politika felől közelíti meg ... nem a politikát szemléli az élet irányából, hanem fordítva, az életet ítéli meg a politikai szemlélet logikája szerint”. Valóban úgy történt, hogy „Dobos, mint minden úttörő, nagy érték