Irodalmi Szemle, 2003
2003/12 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES MONOSZLÓY DEZSŐT - Fónod Zoltán:,, Mindig világba öltözöm...” A magyar próza útkeresése Cseh/Szlovákiában 1945 után (tanulmány)
Fonod Zoltán veket követte, s az osztályharc eszközévé tette az irodalmat, művészetet, nem kedvezett sem az irodalmi fejlődésnek, sem a tehetségeknek. így fordulhatott elő, hogy Egri Viktor, a tapasztalt író, neofíta buzgalommal elsősorban iránydrámáival (Sovánka, Fény a faluban, 1950; Közös út, 1951) s átdolgozott köteteivel (Márton elindul, 1953; Ártatlanok igazsága, 1954) kiszolgálója lett a sematizmusnak. Szerkesztői tevékenysége is ártalmas volt a kibontakozó új irodalom számára, minthogy neofíta buzgalmában eszköze és szolgalelkű végrehajtója lett az új „kurzusnak”. Évekre volt szükség, hogy visszatérjen régi önmagához, s érdemes művekkel, drámákkal írja be nevét a kisebbségi magyar irodalom második világháború utáni történelmébe. Szabó Béla a két világháború között az „élet peremén” élt, autodidakta munkásköltőként indult. Első prózai műve az életrajzi elemekkel átszőtt, kétkötetes regénye, az Ezra elindul (1935) volt. A kisebbségi irodalom új korszakában Az első ajándék című kötete (1951) az elsők között jelent meg, és a korabeli viszonyok között (fogyatékosságai ellenére) az elfogadható alkotások közé tartozott. Mint a szemünk fényét című riportregénye (1954) viszont az eszme iránti hűség gyatra, sematikus terméke volt. Későbbi regénye, a Marci, a csodakapus (1955) már üdítőbb alkotásnak bizonyult. Fábry Zoltán írta róla: „a regény a maga módján igyekszik a proletáranya heroizmusa, szerető embersége és az író anyatiszteletének e- gyik legigazabb magyar dokumentumává válni”.16' A hetvenes években megjelent A menyasszony című műve, melyet a harmincas évek végén írt, életművének csúcsa lett. A tapasztalatlanság meg a társadalmi légkör kényszere együttesen okozták, hogy az induló fiatal prózaírók bemutatkozása, első köteteik inkább bukdácsolás volt, mint évek múltán is vállalható tett. Az irodalomteremtés képviselői között ott találjuk Mács József (Vég nélküli gyűlés, 1955; Téli világ, 1957), Szőke József (egy- felvonásosai az Alkotó Iljúságban, elbeszélései, karcolatai az Új Iljúságban jelentek meg), Petrőci Bálint (Megbékélt emberek, 1953), Lovicsek Béla (Haragosok, 1957), valamint Nagy Irén elbeszéléseit. Kezdetlegességével, sematizmusával az Új hajtások (1953) című antológia is, amolyan gyűjteménye lett az 1948 után feltűnt írók, újságírók verseinek és prózai írásainak. Nagy Irén, Szűcs Béla és Gál László novellakísérletéről Fábry elismerően nyilatkozott, a plakátstílust azonban felrótta. Mács József esetében az „ízes mondanivalót” dicsérte, a humor és a szatíra jegyeit azonban hiányosnak találta. Szőke József „aprósága” (Két darabka száraz kenyér című karcolata) — Fábry szerint — a legjobban sikerült írás volt a kötetben. Petrőci Bálint esetében „az eszmei magasztosság blaszfém elbicsaklását” nehezményezte. Mai szemmel nézve (Fábry dicsérő szavai, biztatása ellenére is) naivak, kezdetlegesek ezek a próbálkozások. Még akkor is, ha a tapasztalt és elismert kritikus megértő jóakarattal „becsületes írói törekvések hordozóinak” minősítette ezeket az írásokat, „attól függetlenül, hogy az írói törekvés nagyon sokszor csak részben és hiányosan valósulhat meg bennük. (...) egytől egyig a fejlődést
