Irodalmi Szemle, 2003

2003/12 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES MONOSZLÓY DEZSŐT - Kmeczkó Mihály: Kaland (novella)

Kaland

K ö z h a n g

Megszülettél.

Pedig léteztél eddig is Meghaltál volna a születés által?!

De hiszen vagy!

Mi történt hát?

Átalakultál.

Csupán átalakultál.

Hogy tovább juthass.

A célod felé.

V. RÉGIÓ

Ott állsz önmagaddal szemben.

Aki várt, most rád ragyog.

Aurája teljes pompájával.

Te is sugárzol, de neki aurája van.

A körülöttetek lángoló óriási nulla: káprázatos diadalív.

Közben észre se vetted, milyen hatalmas vagy.

Felnőttél önmagadhoz.

Mögötted a lét láthatatlan része.

Sejted csupán, hogy szemben - önmagadon túl - a látható semmi vár. Elindulsz, de mintha nem mozdulnál.

A szemben lévő lény ugyanolyan távol marad tőled.

Mégis változik valami.

A nagy nulla, a káprázatos diadalív - a hatalmas izzó szeméremajkak szűkülni kezdenek.

Úgy érzed, önmagad nyársára húzattál.

Forogsz, forogsz saját magad körül.

Ez a leghosszabb út, amit valaha is megtettél.

Pörkölődik a bőröd, felhasad a húsod.

Nem és nem enged a szorítás.

Pattan az izmod, roppan a csontod.

De nem fáj semmid.

Egyre parányibbra zsugorodsz.

Egy mérhetetlenül nagy erő össze akar préselni szemben álló önmagaddal. Aurás alakoddal.

Egy másik erő azonban nem engedi ezt.

Vonzás és taszítás erői közt őrlődsz.

Mégis az maradsz, aki voltál.