Irodalmi Szemle, 2003

2003/11 - A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL - Gyömbér Béla: Cselényi László „feladta” a leckét

A szerkesztőség postájából

Cselényi László „feladta” a leckét

Először történt meg velem, hogy az Irodalmi Szemle valamelyik írását többször elolvassam, mi több jegyzeteltem is. Cselényi László „kényszerített” rá, pontosabban az Érzelmes utazás az eltűnt idő nyomában című írása, mely az Irodalmi Szemle tavalyi 12., illetve az ez évi 1. és 2. számában jelent meg. Az Irodalmi Szemle a Városi Könyvtár mindig kedves, szolgálatkész vezetőnőjének jóvoltából jut el hozzám. A nyugdíjból nem telik szellemi termékre: újságokra, könyvekre, lassan már másra sem. Politikusaink nem tudatosítják, hogy lenge magyarban nem lehet Himnuszt énekelni.

Az Irodalmi Szemlét mindig szívesen olvastam és olvasom ma is. A miénk, rólunk szól, nekünk írják ismerős toliforgatók, reménykedők. Bátor emberek, mert „a legnagyobb bátorság a remény” - írja Illyés Gyula.

Szeretem Cselényi prózáit, különleges élményt jelentenek számomra, mindegyiket elolvasom. Emlékeit oly szemléletesen adja közre, mint a színes diafilmkockák egy-egy szép mesét. Gömörpanyitról, Tornaijáról, Jolsváról, a Sajóról, Kőországról szóló írásai, ifjúkori emlékei engem is emlékezésre, képzettársításra késztetnek. Amikor a Sajót említi, nekem a gombaszögi, szalóci, rozsnyói szakaszához fűződő emlékeim merülnek fel a feledés homályából. Eszembe jut: a Gyepű, a Berdályba, a csodálatos Gombaszögi-völgy, a barlang, a sok kristálytiszta forrás, patak, amelyekbe ma már rendületlenül hull a kömyék(vidék) pora, füstje. A panyiti-csoltói helyoldalt is kikezdte a civilizáció, mint a Nagy-hegy oldalát a gombaszögi „kőtörésnél”. Felnőttkori élményeim Sajógömörhöz, Tornaijához kapcsolódnak. Gömörpanyittal kapcsolatos első emlékeim polgári iskolás koromból valók. 1942-ben vagy 43-ban - már nem emlékszem pontosan - meghalt egyik iskolatársunk: kerékpárral nekiment kapujuk betonoszlopának. Én is ott voltam a temetésén sok más osztálytársammal együtt. „A mennyben otthonunk, hol nincsen szenvedés” kezdetű egyházi éneket énekeltük a koporsójánál. Az ottani iskola igazgatótanítójának, Zoller Samunak, markáns, szakállas arca ma is előttem van. Ma már azt is tudom róla, hogy a rozsnyói Kossuth-szobor újbóli felállítását követő díszebéden pohárköszöntőt mondott Szent-Iványi József országgyűlési képviselőre.

Egy kissé visszamentem a múltba, nem erről akartam írni. Azért ragadtam tollat, hogy elmondjam a feltételezett gömörpanyiti nyolcéves polgári iskola létezésével kapcsolatos véleményemet. Cselényi László azt írja, hogy: „Rábukkantak a szomszédos Sajógöinörön Panyit több száz éven át vezetett kéziratos egyházi