Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - TURCZEL LAJOST KÖSZÖNTJÜK! - Turczel Lajos: A magyar szakos tanárképzés helyzete Pozsonyban és Prágában 1922 és 1959 között (tanulmány)
A magyar szakos tanárképzés helyzete mostanában is kiadtak, Koncsol László Csallóközi Kiskönyvtár sorozatában és a tatabányai Limes folyóirat könyvkiadói vállalkozásában két-két Alapy-könyv jelent meg, 1934-ben a baj az volt, hogy az ellenzéki magyar pártokkal szorosan együttműködő Alapyt a csehszlovák kormányhatalom, a kisebbségi szempontból nem megbízható Orbánt pedig a gerinces kisebbségi közvélemény nem tudta volna elfogadni. A kormány persze megtehette volna, hogy a Masaryk Akadémia elnökévé tett Orbánt a pozsonyi tanszékre is kinevezze, de ebben az esetben olyan adatok kerültek volna felszínre, amelyek nemcsak Orbánt, hanem a kormányt is kompromittálták volna. Én ezekről a dolgokról hosszú irodalmi és sajtókutatásaim révén, s nem utolsósorban a két háború közötti íróink egymás közti levelezéséből is sok mindent tudok, de mivel a komoly értékeket is produkáló Orbánt nem akarom túlságosan eláztatni, inkább hallgatok. Annyit még megjegyzek itt, hogy egy teljesen álneveket használó szlovákiai magyar regény egyik alakjában Orbán ismerhető fel. Keserűen felpanaszolja, hogy ő a csehszlovák kormány szolgálatában a becsületét is feláldozta, de azt a kívánságát, hogy egyetemi tanár lehessen, nem teljesítették. Úgy látszik, hogy a kormányzati eljárásba Dzurányi is belenyugodott. Orbán és Alapy mellőzését nem kritizálta, s a szlovákiai magyar közvéleményre is hivatkozva egy vagy két elismert magyarországi tudós meghívását tartotta helyesnek. Névsorában ezek a kitűnő nevek szerepeltek: Schöplin Aladár, Benedek Marcell, Szerb Antal, Farkas Gyula, Komlós Aladár és Németh László. Engem főleg Németh neve örvendeztetett meg. Őt a pedagógia kérdései folyamatosan foglalkoztatták, s aztán a hódmezővásárhelyi középiskolában érvényesítette pedagógiai képességeit és reformelképzeléseit. Elgondolkodtam azon, hogy nálunk milyen csodákat valósított volna meg, ha a csehek Salda intelmeihez híven képviselték volna a mi művelődési igényeinket, s őt hívták volna meg Pozsonyba vagy Prágába. Ezt már azzal a kivételes szerettei is kiérdemelte volna, amelyet a csehek, történelmük és fővárosuk iránt érzett, és A cseh utam című későbbi írásában fogalmazott meg. Ismeretes, hogy a cseh nyelvvel önművelő módon annyira megismerkedett, hogy egy Jirásek-regényt magyarra fordított. Magyarországi tudósok kívánatos meghívásával az akkor fiatal Egri Viktor is foglalkozott, és ilyen cikke A szlovenszkói magyarság kultúrkérdéseiről címen a Láthatár című budapesti Kisebbségi Szemle 1934. évi 4. számában jelent meg. Ő a Dzurányi által javasoltak közül Szerb Antal és Komlós Aladár mellett állt ki. Komlósnál azt is kiemelte, hogy felvidéki születésű (alsósztregovai), s 1919—1923 között a kibontakozó szlovákiai magyar irodalomban jelentős szerepet töltött be, s a kapcsolatot Budapestről is tartja. Egri cikkében arról is szó esik, hogy Dzurányi és Győry a budapesti csehszlovák nagykövetség sajtóattaséját a magyar-csehszlovák irodalmi kapcsolatok buzgó szorgalmazóját, Anton Strakát is megszólította ebben az ügyben. Ő kiváló budapesti írókkal, köztük Kosztolányi Dezsővel, Illyés Gyulával, József Attilával, Szabó Lőrinccel, Kassák Lajossal nagy barátságban volt, és sikeresen megszerzvezte őket egy magyar nyelvű cseh és szlovák
