Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Pomogáts Béla: Költő és nemzet (esszé)
Pomogáts Béla értelemben. Olyan költőnek, aki a nemzet történelmi esélyeit latolgatja, aki a hagyományhoz kötődik, aki különös erővel ragaszkodik a nemzeti kultúra és szellem sajátos színeihez. Valóban, a huszadik században élő magyarságnak nincs olyan jelentős nemzeti, szociális és kulturális kérdése, illetve feladata, amely Illyést ne foglalkoztatta volna, amelynek vitájában ne hallatta volna eligazító szavát. A magyarság fennmaradása, haladása és gazdagodása mindig gondolkodásának tengelyébe tartozott. A Nehéz föld és a Sarjurendek a nemzet döntő többségének sorsát, életét fedezte fel a magas irodalom számára; a Rend a romokban vagy a Magyarok a nemzeti megmaradás és történelmi elhelyezkedés szorító gondjaival viaskodtak; a történelmi drámák: az Ozorai példa, a Fáklyaláng, a Dózsa vagy a Másokért egyedül két egymásnak felelő tragédiája a nemzeti történelem elmulasztott lehetőségeinek ábrázolásával akartak figyelmeztetni a jövendő kívánságaira. A nemzeti sors iránti érdeklődés mindig a szociális küzdelemmel forrt nála össze; hisz ki tagadhatná, hogy a Nehéz föld költői sugallatai végül a Puszták népe prózájának szociális mondanivalójához vezettek, és a történelmi drámákban is egyetlen élményként jelentek meg a nemzet és a nép gondjai, kívánságai. E kettős — valójában, az ő számára egyetlen — igényt képviselte a népi írók mozgalmában is, amelynek egyik karakteres egyénisége volt, ebben a mozgalomban is hirdette az európai szabadság- és egyenlőség-eszményeket. Ezeknek az eszményeknek a magaslatán kötötte össze — mind személyében, mind művei által — a népi írómozgalmat és a Babits által irányított Nyugat táborát. A mozgalomban Illyés különleges helyet foglalt el, a paraszti érdekek bátor védelmezése mellett szerkesztője volt a korszak legmagasabb szellemi igényét képviselő folyóiratnak, a Nyugatnak is. Nála ilyen fogalmakban visszhangzott a magyarság: Európa, világszabadság, haladás. Illyés a két háború közötti korszak legjobb paraszti szociográfiáját írta, Magyarok című kötetébe a nemzeti sorsról és a hazai gondokról készült legszínvonalasabb, máig sugárzó publicisztikát gyűjtötte, ugyanakkor francia költőkről írt tanulmányokat, francia verseket fordított, s összeállította az egyik legjobb magyar nyelvű francia irodalmi antológiát. Első látszatra volt valami rejtélyes abban, hogy a Csizma az asztalon című parasztoktató könyv szerzőjének első prózai írása a Jourral Littéraire című művészeti lapban jelent meg, francia nyelven, Jean Cocteau-ról. Talán az is elgondolkoztató lehetett, hogy a népi verselés egyik legerőteljesebb felújítója szólaltatta meg legszebben magyarul Racine-t, Lautré- amont-t, Max Jacobot, Reverdyt és Eluard-t. Bizonyára az is ide kívánkozik, hogy Petőfi, Fazekas és a magyar népköltészet kiváló értelmezője írta a legjobb magyar esszéket Eluard-ról és Moliére-ről, Tristan Tzaráról és Jean Follain-ről. Első látszatra mindez rejtélyes lehetett, de annak, aki tudta, hogy Illyés milyen otthonosan mozgott a francia kultúrában, a francia irodalomban, mindez természetes volt. Amikor, szinte még gyerekfővel, Párizsba került, egyszerre szívta magába a francia nyelvet, a francia gondolkodást és az avantgardista művészeti irányzatok szellemét. Internacionalistának készült, és a francia nyelv és kultúra ennek az internacionalizmusnak a lehetősége és
