Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - A HETVENÉVES OZSVALD ÁRPÁD KÖSZÖNTÉSE - Duba Gyula: A teljesség lehetetlensége (esszé)
A teljesség lehetetlensége a szervezetlenséget inspirálja. A mű előadóját, reprodukálóját pedig kezdeményezésre bátorítja, az előadás módját és variálását szabad választására bízza, és lehetővé teszi számára az improvizációt, megengedi, sőt elvárja a rögtönzést. Cselényi, bizonyára zeneimádata által késztetve, a szövegek aleatorikus megszervezésével kísérletezik. A többszólamúság és véletlenszerűségek megvalósítására, a verselemek intuíciós lehetőségeinek kimunkálására használná az aleatóriát! A szöveg olvasatát pedig az olvasóra bízza! A variált szövegekben és kombinációkban az amúgy is fellazult és széttöredezett nyelvi egység teljesen széthull, s a szövegrészek, grammatikai-logikai kötődéseiket lerázva, lírai képek és szimbólumok, metaforikus részletek esetleges egységének, vázszerű építményének, véletlenszerű halmazának tűnnek fel. A káosz törvényszerű. Zene és szöveg nem ugyanaz! Kommunikációs másságuk és különbözőségük az idő természetéből következik. A pillanat és folyamatosság törvénye határozza meg. A zene időtere az egyidejűség! A különféle értékű és jelentésű hangzatokat egyazon pillanatban halljuk. A dallamok, zörejek és tónusok a pillanatban érvényesülnek. Egyszerre, az adott jelenben. Harmonikusan vagy diszharmóniában hallhatók, megértésük egyidejűségükben, tudatosításuk, elfogadásuk vagy elutasításuk a jelenben érvényesül. Az olvasás, ezzel ellentétben, időigényes és folyamatos. Az élmény a jelenségek egymásutániságára épül. A szöveg részekre bomlik, a patak — folyó — vizéhez foghatóan érzékeljük, és értelme, hatása a folyamatosság függvénye. A szervetlen szövegek erejét a vizualitás, a látvány hatása aligha növelheti. Az egymásmellettiség funkciója, a különféleségek szerves összecsengése pedig nem érvényesül. Az olvasás hatásának titka az állapotszerűség. A látvány a pillanat erejével hat, a szöveg ereje összefüggő folyamatosságában. Szinte az egész szervezetet foglalkoztatja és leköti maradandó és mély élményként, mert a jelenség lényegét is megsejteti, értelmét sugallja. Nem csupán információ, hanem értelmezés is egyben! Valahol itt kezdődhet az írott művészet és a látványkultúra lényegi különbözősége! A mű értékelő lezárását mindkettő a konzumensre bízza, ám az írás ajánlata teljesebb, gazdagabb. A szövegkombinációkról így vélekedik Cselényi: „A prózai montázsok jó része ugyancsak többszólamú, noha a többszólamúság egészen más jellegű, természetszerűen, mint amilyen a versek többszólamúsága volt. Nagyon nagy kitérőt kellene tennünk, ha most el kezdenénk elmélkedni prózai szövegeim többszólamúságáról, pontosabban azokról az elképzelésekről, amelyek szerint kísérletezni lehetne a többszólamúsággal. Itt most elég legyen annyi: ha példának okáért a Radar nem külön ciklusban menne, hanem párhuzamosan a montázsokkal, logikus, hogy egészen más összefüggésekre villanthatna fényt, mint egyébként. így került a jelenlegi helyére Radarunk. S ha most arra gondolunk, amiről az előbb szóltunk, hogy valójában A pitypang mítoszában helyet kapott műfordítások és verses montázsok is ugyanegy gondolatnak a megvalósulásai, nehéz-e elképzelni, hogy a most csupán két párhuzamosan egymás mellett haladó anyagot még további két (tehát összesen négy) részre osztanánk: tehát nemcsak a két egymás melletti oldalon futna más-más szöveg, hanem az oldalak is ketté lennének vágva középen: íme, a négyszólamúság egyik megoldása.”
