Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - TURCZEL LAJOST KÖSZÖNTJÜK! - Turczel Lajos: A magyar szakos tanárképzés helyzete Pozsonyban és Prágában 1922 és 1959 között (tanulmány)
Pozsonyban és Prágában 1922 és 1959 között pozitív magatartását feladta, s a magyar jogfosztás egyik megalapozója lett. Ő fosztott meg bennünket sok-sok szépen hangzó helységnevünktől, s a Csallóköz múltját is szlovákká igyekezett erőszakolni, noha ott 1918 előtt a szlovákok száma elenyésző volt. Azt hiszem, hogy a másvilágon Ľudovít Štúr sem örült annak, hogy Stanislav az ő nevét akkor még egy nagy magyar többségű községre, Párkányra erőszakolta. Dobossy László a Magyar Újság 1934. november 24-1 számában arról adott hírt, hogy a pozsonyi és prágai magyar tanszék ügyét a Csehszlovák Kisebbségkutató Intézet lapja, a Národnostní obzor is felkarolta. Ez azért volt feltűnő, mert a magyar kisebbségi problémák iránt a prágai intézet és lap általában merev volt, a cikkíró Vladimír Pavlic viszont erős magyarbarátságról tett tanúságot. Nagyméretű cikkét Dobossy részletesen ismertette, s a szövegből kiderül, hogy Pavlic kezdő középiskolai tanárként emlékezik a magyar hallgatókkal való kapcsolatára. Keményen elítéli a magyar tanszékek szégyenletes szellemi és anyagi ellátatlanságát, s azt a szörnyű nemtörődömséget, hogy Bújnák halála után az egész téli szemeszterben hiányzott az előadó Prágában és Pozsonyban. „Egyszer volt hivatalos ösztöndíj magyar szakos hallgató számára Finnországba — írja Pavlic —, de azt egy nem magyar szakos cseh fiú kapta kéz alatt, mert egy illetékes tényezőnek a rokona volt.” Pavlic arról is szól, hogy több cseh hallgató állt a magyar kollégák mellé. Együtt fogalmazták az egyetemi hatóságokhoz benyújtott memorandumokat, s a cseh diákegyesület is képviselte magát a magyarok meghallgatásán. „Mindent megtettünk, hogy az illetékes tényezőket elfogadható megoldásra bírjuk, s nem ijedtünk meg a fasiszta diákegyesület agitációjától sem” — írja. Az említett fasiszta diákok minden bizonnyal a hírhedt Gajda tábornok hívei voltak. Ő az első világháború idején fiatal tisztként az oroszországi csehszlovák légió tagja volt, s a fehéroroszok vezérének, Kolcsaknak a leányát vette feleségül. 1919-ben Prágában tábornokká léptették elő. Fasiszta pártját olasz mintára szervezte meg, de a nagy botrányon kívül nem ért el sikert. Ami most már a Magyar Újság tanszéki angazsáltságát illeti, az 1934 őszén kulminált. Az október 21-i számban Magyar tanszékek magyar tudósok nélkül címmel Dzurányinak jelent meg nagy terjedelmű írása, melyben először azt a kérdést vetette fel, hogy a kisebbségi szellemi életben találhatók-e megfelelő személyiségek. Nevük említése nélkül két embert látott alkalmasnak, s az ő munkásságukat jellemző, értékelő soraiból én megállapítottam, hogy Orbán Gáborról és Alapy Gyuláról van szó. Mindkettőjüknek bölcsészeti végzettsége és olyan tudományos tevékenysége volt, amely garanciát jelentett a tanszéken való kívánatos helytálláshoz. A nyelvész Orbán - aki magyar-latin szakos volt — a finnugor számnevekről külföldön is elismert tanulmányt írt, s a Magyar nyelv című könyvét nemcsak a szaksajtóban fogadták pozitívan, hanem a magyar nyelv szerelmese és védője, Kosztolányi Dezső is megdicsérte. Alapy Gyula Nemzeti Kultúra címmel a felvidéki történeti kutatókat mozgósító folyóiratot szerkesztett, s ő maga Dél-Szlovákiához is kötődő, jó színvonalú művelődéstörténeti és néprajzi tanulmányokat és könyveket írt. Ezekből néhányat Magyarországon és nálunk
