Irodalmi Szemle, 2002
2002/9 - TURCZEL LAJOST KÖSZÖNTJÜK! - Duba Gyula: A mi reformkorunk
Duba Gyula figyelmeztet tisztánlátásra és önértékelésre, a fontos célokra és építő tettekre. Igazolni látszik feltételezésünket a tény, hogy a korabeli kánon, a békeharc időszerűsége sem az ideológiai téziseket és frazeológiát juttatja eszébe, hanem három halhatatlan magyar klasszikust, akik halálának 1955-ben jubileuma van. Nevezetesen Magyari István prédikátort, aki 1602-ben kiadott híres könyvében, „Az országban való sok romlásoknak okairól” címen először fogalmazza meg és mondja ki, hogy az országba küldött törökellenes zsoldos hadakkal a Habsburgok igazi célja nem az ország felszabadítása, hanem a nemzet szabadságának eltiprása és a magyarok leigázása; aztán Csokonai Vitéz Mihályt, aki „két évszázaddal később egy eltiport felkelés emlékétől gyötörten és egy véres bosszú látványától megrettenten sem adja fel a harcot, amely nemzetének »tündöklő nyájas hajnaláért« vív”; s végül Vörösmarty Mihályt, aki bátran vállalta a harcot, amely, mint korábban Magyari fogalmazott: „»méltó és igaz okból« folyt és a kor parancsán alapult”. De arról is szólhatnánk, mint eleveníti fel a magyar múlthoz való kötődés okán a szálkái — földije — színműíró Csepreghy Ferenc emlékét, legszebb gyerekkori élményének, A piros bugyel- láris és A csikós című Csepreghy-daraboknak műkedvelő előadásait falujában, amelyek elbűvölték, képzeletét megtermékenyítették. Néhány döntő év mindössze! Formálódik és alapozódik a szlovákiai magyar értelmiség! Folyamatosság híján, tapasztalatok nélkül, csekély tudás és megszakadt iskolák, hiányos ismeretek birtokában élnek irodalmi életet a kezdő írók. Értelmezniük kell és néven nevezni a jelenségeket! Az elölről és alulról kezdés állapota igazolhatja a „pedagógusi-kritikát” is, a kisebbségi „reformkor” tanító után kiált! A jól képzett tanító az iskolákban is kevés, tanfolyamok képezik a pedagógusokat. Számtalan tévelygő és néhány „próféta” kora! Turczel Fábry- hoz való kötődése azonban nem „csak” a tanítvány ösztönös vonzalma! Az erős történelmi szélfúvásban benne is gyökeret ver a nemzeti tudat dominanciája. Életkora is segíti ebben, más történelmi időt is megélt! Nemzeteszménye realista szemlélettel és klasszicista esztétikai érzékenységgel párosul. Sok mindenben boldogtalan kor, mégsem eredménytelen! Bonyolult és tanulságos idő. Süllyedni látszik a feledésben, hiteles képe a történelmi idő bugyraiba vész. Tanulságai elkallódnak. Bővebben is ezért foglalkozom vele. A kultúra történetében aligha van rá példa, hogy ily csekély időn belül, alig félszázadnyira, pillanat sem a végtelen időben, a távolság ily hatalmas lenne múlt és jelen között! Hol vannak az egykori esztétikai fogalmak, a szellemi premisszák?! Például a „lakkozás”, az „osztályszempont” fogalmai a dekonstrukciótól, a mai diskurzusoktól? Az alapozás fő aktorát jelentő nemzedéket már az utána következő nemzedék sem érti igazán! S a fiatalok közt aligha akad, aki múltjaként tartaná számon a kort. Az idő kegyetlen, már-már esztelen olykor: érdektelenséggel teszi láthatatlanná és temeti feledéssel az élő hajszálereket! Talán ahogy az anyaföld a dúsuló növényzet hajszálgyökérzetét? Bár arra is rádöbbenünk, hogy amikor emlékeinkben felsejlenek a rég meghaladott múlt árnyai, hetyke és diadalmas fiatalságunk néz ránk vissza általuk! Torz vonásaikkal szembenéztünk, értékei még bennünk vannak, ám hamvasságukat régen elveszítették.
