Irodalmi Szemle, 2002
2002/8 - Fónod Zoltán: Utak, lehetőségek, kihívások (tanulmány)
Fonod Zoltán Utak, lehetőségek, kihívások A kor világirodalmának fontosabb jelenségei Az irodalom fejlődése elképzelhetetlen a világirodalomban megjelenő különféle hatások és irányzatok nélkül. Ezek á nemzeti irodalmakban éppúgy jelentkeznek, mint a nemzeti kisebbségek irodalmában. Ez utóbbiak esetében a változás iránya, árama gyakran a nemzeti irodalom felől érkezik. A magyar irodalomban a múlt század kilencvenes éveitől megvolt — Németh László metaforája szerint —a „puskini alapozás” és csakhamar sor került a „gogoli emelet” ráépítésére is. A nemzeti műfajnak számító líra mellett (melyben Babits Mihály szerint „a magyar szellem a legmagasabbat produkálta, a világ bármely nemzetével győzelmesen veheti fel a versenyt”), a századvég a prózában is új minőség kezdetét jelentette.® A változást a világirodalmi irányzatokhoz viszonyítva fáziszavar jellemezte, hisz a világon végbemenő folyamatok — a totalista rendszer évtizedeiben — csak jelentős késéssel és akadályoztatások révén jutott el hozzánk. Az egyes irodalmi változásokhoz való felzárkózás egyébként sem folyamatos, a különböző áramlatok és irányzatok együttélése nem idegen jelenség. A kisebbségi irodalmak esetében a fáziseltolódás okaként említhetjük, hogy a lehetséges változások „mintáit” jobbára a nemzeti irodalom adja. A világirodalom legjobb alkotásainak közvetítése (a könyvkiadás erényéből!) e téren szintén példaértékűek. A líra fejlődésében meghatározó szerepet kaptak a különféle izmusok. Az avantgárd egyesek szerint magatartásforma, mely újító szándékot és lázadást egyaránt kifejezhet. R. Garaudy szerint az avantgárd a 20. század sajátos kritikai realizmusa. H. E. Holthusen az illuzionisztikus-anarchisztikus értelmiségi lázadás művészetének tekinti. A mozgalom a század első éveitől indult, s a tízes években élte fénykorát. Újabb hulláma a húszas években kezdődik, s arculatuk 1930-tól megváltozik. Az 1945 utáni mozgalmakat neoavantgárd néven szokták megkülönböztetni. Részben a szimbolizmussal, de még inkább az expresszio- nizmussal, kubizmussal, futurizmussal gyökeresen új irányzat kezdődött az európai művészetben. Az avantgárd művész új utakat keres, radikálisan meg akarja újítani a művészetet és a társadalmat. Hatására megbomlik a szubjektum—objektum viszonya, a művész és a tárgy viszonya. A művész a valóság felszíne alá akar hatolni, ismeretlen összefüggéseket feltárni. Megnő a szubjektum szerepe, Paul Klee szerint „a művészet a teremtés allegorikus képe”. Megbomlik a forma és a tartalom egyensúlya, a nyelv válik fontossá, a szómágia igénnyé lesz, s a vers szövetéből kiválik a kép. Megváltozik a hagyományos tér- és időfelfogás is, a kettő egybeforr, a világ szaggatott lesz és a kontinuitásból diszkontinuitás. Átalakulnak a műfajok, szükségtelenné válik a leírás, és a cselekmény, az
