Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - A HETVENÉVES OZSVALD ÁRPÁD KÖSZÖNTÉSE - Fonod Zoltán: Beszélgetés Ozsvald Árpáddal
A hetvenéves Ozsvald Árpád köszöntése következő évezred, nem tudhatom, de pesszimizmusom mellett egy kicsikét hiszek az ember józanabb világlátásában is.” Ebben a felfogásban gyökerezik az az elgondolás is, hogy egyik utolsó kötete a Mindenre emlékezni kell... címet kapta. Az emlékezés kezdettől fogva fontos szerepet kapott alkotóműhelyében. Az eleinte önmagára és környezetére vonatkozó emlékezés körei kitágultak az idők folyamán, az egyéni problémák-tragédiák, morális kérdések mellett széles hatókörű, mélyebb gondolati és társadalmi összefüggések is foglalkoztatták. Ez a „mindenre emlékezés” mélysége és sokszínűsége, térbeli és időbeli határtalansága éltette és élteti ma is Ozsvald Árpád költészetét. Magam és írótársaim nevében őszintén kívánom, hogy ez még nagyon sokáig így legyen. Szeherényi Zoltán az élmények meghatározó ereje” Beszélgetés Ozsvald Árpáddal • Az életmű felmutatásának szándékával komponáltad meg A nagy sási kígyó című kötetedet, mely tavaly jelent meg. Véleményed szerint milyen fejlődéskép kerekedik ki válogatott és új verseidből? — Ez az első olyan válogatás, melyet én állítottam- össze és én adtam a ciklusok címét is. Természetesen az életmű felmutatásának szándékával, de nem a versek születésének pontos dátumával készült. A fejlődésképet én szerkesztettem meg, egymás mellé, illetve egy ciklusba helyeztem olyan verseket, melyet így láttam jónak. Ez a kép megfelel az eddigi munkásságomnak. Az ember és a világ, a természet és önmagam kapcsolatát boncolgatom, néha gyermeki naivitással, néha őszinte rácsodálkozással a dolgok titkaira. • Költészetedet élménylírának szokták mondani, mely nemcsak az élettapasztalatot rögzíti, hanem a lélek mozdulásait, rezdüléseit is. Ezek szerint benne van verseidben „életünk sora és irodalmunk fejlődésképe” is? Duba Gyula értékelte így munkásságodat, amikor tavaly a Posonium Irodalmi Díj életműdíját adták át. — Duba jól látja a verseim értelmét, hiszen szinte szomszédos faluból (ő Hontfüzesgyarmatról, én Nemesorosziból) kerültünk a kezdődő, fejlődő irodalmunkba. Ő mondja, hogy költészetem „olyan értelemben indult természetlírának, hogy a természeti — falusi paraszt — ember világát, mint gyermekkori élményt formálja verssé, emlékeit néha a szürrealizmushoz közeli, lírai képekkel érzékelteti. Többen emlékszünk még a szépségekre, amelyeket egykori gyermekkorunkból, közös élményeinkből formált”. • 1948 utáni irodalmunk alapozó nemzedéke közé tartozol. Úgy lett belőled alapító, hogy egyszerűen verseket írtál. Első versed 1951-ben jelent meg az Új Szóban. — Igen, így lettem alapító nemzedék. De nem ilyen egyszerűen indult. Mivel
