Irodalmi Szemle, 2002

2002/8 - Bálint Péter: Kisöpörtem a padlást (regényrészlet)

Kisöpörtem a padlást

sebbel szállítottak be az éjszakai ügyeletre, s miután apám ellátta sérülését, és lekötötték más sürgős teendői, a rábízott katona hajnalban megszökött az ablakon át, s mivel az érte küldött politikai tiszt és a járőrök hűlt helyét találták, apámat vonták felelősségre. E gondatlanságáért két és fél évig körorvoskodott, míg végre visszakerülhetett a klinikára; ma sem tudom, hogy szándékosan hagyta-e meglépni Ivánt, nehogy főbe lőjék, amiért megadta magát a felkelőknek, vagy tényleg a véletlen műve volt az egész. Mindenesetre anyámnak köszönhette rehabilitációját; a mama egymás után kereste föl egykori évfolyamtársait, akik a kórházat vezették, s a tőle megszokott eltántoríthatatlansággal járta ki, hogy férjét visszavegyék. Úgy gondolom, nem viselte volna el, hogy az új hatalomnak hűségesküt tett orvosok („többsége faluról szalajtott bugris, a karrier érdekében képes bármikor és bárkit kiszolgálni, s fogalmuk sincs, ki volt Avicenna vagy Paracelsus, persze Lenin nevét is csak a pártszemináriumon kiosztott könyvek címlapjáról ismerik”, mondogatta szűk baráti körben) kiszorítják a férjét korábbi állásából. Egy alkalommal félrevont (amit csakis akkor tett, ha valami fontos és bizalmas mondanivalója volt számomra, s hallgatásomat kérte az ügyben; vagy, ha elmémbe vésendő leckében óhajtott részesíteni), s az egyik általam is ismert kollégájuk kapcsán ekként fakadt ki előttem: „Hallgass ide, Bandika, mi már akkor is a firenzei képtárba jártunk a szüleimmel, amikor ezek még libát őriztek meg a disznóganajt villázták az ólból. Egyszer téged is elviszlek a taljánokhoz, talán nem is olyan sokára.” Nemigen értettem indulatának hevességét, miként azt sem, miért éppen a taljánokhoz akar vinni, mikor én a tengerparton szívesebben időznék. Mindenesetre szavai belevésődtek emlékezetembe, s az emberekre más szemmel kezdtem nézni, nem éppen jellemük vagy viselkedésük alapján ítéltem meg őket.

Számtalanszor kihallgattam, amikor lelket önteni igyekezett apámba; mivel tudta, hogy élhetetlensége ellenére is önérzetes, s nem rohanhat ajtóstul a házba, nem mondhatja ki helyette, miként váltsa valóra terveit, kénytelen volt ravaszul szőni a hálót, úgy kellett rávezetnie férjét a helyes megoldásra, mintha nem is tőle származna az ötlet, ő csak megerősítené apám szándékát. „Ne habozz meghívni a tanár urat, s persze a kis szeretőjét sem. Ha mások ódzkodnak is befogadni társaságukba az alkalmi párt, tartózkodnak a házasságtörés legalizálásától, s nem kívánnak falazni légyottjaikhoz, te ne kövesd a képmutatókat. Nem vagyunk sem a száraz dajkái, sem pedig magánéletének őrei, épp elég idős, művelt, hogy tudja, mit csinál, úgyhogy nincs jogunk megítélni. Egyébként, ismeretlenül is elmondhatom, semmivel sem lehet unalmasabb és visszautasítóbb a kis doktornő, mint az állandóan lopkodó bejárónőjére és elviselhetetlen migrénjére panaszkodó hitvese. Észrevetted, valahányszor csak a véleményét kérdezi valaki a tanár úr munkájáról, szakmai elismertségéről, rögvest a migrénjével hozakodik elő, nehogy kiderüljön, milyen ostoba és otromba is persze? Egyedül a piaci bevásárlásról és a külföldi nyaralásukról lehet szót váltani vele. Tömi magába az édes süteményt, jellemző, hogy a kávés kanalával, és amint jól lakott, feltűnően lesi az óráját, mintha mások tudtára akarná hozni, hogy férje elfoglalt ember, s nem ér rá órákig hiábavalóságokról fecsegni. Tudni