Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - A HETVENÉVES OZSVALD ÁRPÁD KÖSZÖNTÉSE - Szeberényi Zoltán: A költői szó varázsa
A hetvenéves Ozsvald Árpád köszöntése lírai életművét tömören akarnánk jellemezni, ha meghatározó, uralkodó jellemzőjét, lényegi főtulajdonságát — Taine megfogalmazásában „faculté maitress”-ét — keresnénk, óhatatlanul valamiféle életigenlő, szelíd és bölcs derűre, értékmegőrző hűségre kellene gondolnunk. A görög szobrok időtlenségét, hibátlan emberi arányait, bölcs mosolyát idézik fel legjobb költeményei vagy a naiv festők falusi csendéleteit, zsánerképeit asszociálják versei. Az embert és művét átitatja valamiféle nemes erkölcsi és művészi konzervativizmus, melyet nem a maradiság, hanem a múlt értékeihez való föltétlen ragaszkodás és megbecsülés táplál. Költészete és közírói munkássága mellett erről tanúskodnak irodalmon kívüli vonzalmai, kutató és gyűjtőszenvedélye is. Köztudott, hogy a jó értelemben vett műkedvelést, a nemes időtöltést és hasznos szórakozást messze meghaladó hozzáértéssel foglalkoztatja a numizmatika és a régi magyar könyvek, nyomtatványok gyűjtése. Egyik nyilatkozatában így vall erről a szenvedélyéről: „Gyermekkorom óta szeretem a könyveket, de csak 1955-től gyűjtök különlegességeket, elsősorban első kiadásokat, régiségeket, az író kézjegyével ellátott példányokat...” Munkásságának eddigi eredményeit az Emlékek útján (1995) című kötetben olvashatják a téma iránt érdeklődők. A falu küldötte ő is, mint a legtöbb szlovákiai magyar író-költő. Az egykori Bars vármegye délkeleti csücskében született, azon a vidéken, amely rajta kívül Csontos Vilmost, Lovicsek Bélát, Duba Gyulát, Mikola Anikót, Varga Imrét, Grendel Lajost, Ordódy Katalint adta nemzetiségi irodalmunknak. A tájat a maguk módján mindannyian megénekelték. Duba az egész magyar nyelvterületen ismertté tette a Vajúdó parasztvilágban. Csontos, Mikola és Ozsvald nosztalgikus emlékképekből szőtt lírai látomásokban örökítette meg, festői dombvidéknek álmodva az alsó Garam mente szelíd lankáit. A Szikince és a Perec patakok közrefogta Nemesorosziban látta meg a napvilágot egy mezőgazdasági munkásnő gyermekeként. A kétkezi munkából élő anyja szüleinek és szűkebb rokonságának szegény, rendkívül egyszerű, de szívmeleg, összetartó családi környezetében nőtt fel. Ez a körülmény hosszú ideig tematikai és szemléleti behatároltságot jelentett számára. Verseinek zöme. különösen pályája első évtizedében a faluhoz, a falu embereihez, életkörülményeihez és hiedelemvilágához, a falun töltött gyermekkor emlékeihez kötődik. Költői eszményei, világlátása, eszköztára is népi gyökerű. Nem annyira a vidék relatíve szegényes népköltészete, mint a népi írók mozgalmának lírikusai — Erdélyi, Sinka, Illyés stb. — voltak elindítói, de sokat tanult a Nyugat nagyjaitól is, ami főként pályája második felében, saját kifejezőeszközeinek kialakításában éreztette hatását. Ozsvald a hetvenes évek fordulóján érkezett el költői fejlődésének, művészi adottságainak teljes kibontakozásához, egyfajta tartalmiformai megállapodottsághoz. Tudatosan kerüli a formai újítások túlzásait, a meghökkentés olcsó eszközeit, a látványos modernkedés divatos megoldásait, a ködösítő absztrakciókat. Nem véletlen, hogy költészetét a „versszerű” versek, a hagyományos magyar verseszményhez és formakincshez ragaszkodók, a líra lelkét és értékeit a művészien megformált nyelvben, hangzásban, a ritmuszenében, a plasztikus képekben keresők kedvelik leginkább Ozsvald mindvégig magáénak vallja és költői gyakorlatában következetesen megvalósítja Ariszto
