Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - TALLÓZÓ - Németh Zoltán: A klasszikus pozíció elfoglalásának lehetőségei és veszélyei (Tőzsér Árpád: Finnegan halála)
TALLÓZÓ alany Sebastianushoz intézett szövegeként is. A lírai alany folyamatosan megneveződik, névvel ellátott egyéniséget kap más szövegekben is. Az Euphorbosz monológja című versben a lírai alany Euphorbosz, a Zuboly epilógusában Zuboly, a Capricciót „talán a kezdő Hrabal írta” (17.), a V. N. mester testamentumának lírai alanya Vítézslav Nezval, a Levél Magyarországra című vers fölé Petőfi Sándor neve van írva, a Vértelen áldozatban W. S. hódol Ady, Babits és Kosztolányi előtt, az Utószó pokoljárásokhoz lírai alanya jól azonosíthatóan Forbáth Imre (bár ez a név nincs leírva a versben), a J. J. Triesztjében szignói pedig vélhetően James Joyce-t takarják. Az Ernő a Luxemburg-kert pónilován lírai alanya megint csak azonosítható, Szép Ernőben, a Leviticusban a „fiktív” Leviticus, a The Lőve Song of Bili Prufrock lírai alanya is már a címben megnevezett Bili Prufrock, a Vezér-monológoké a fiktív Vezér, a Nem lesz új csontvetemény Tamayo látomásainak folytatásaként szerepel, az Ezredvégi sorok a könyvről Vörösmarty-motívumai pedig egyértelművé teszik a szerep személyének kilétét. Az, hogy Finnegan halála verseinek lírai alanya nagyon gyakran, sőt szinte minejig névvel van ellátva, a mozgás képzetét írja bele nemcsak a kötetkompozícióba, hanem magukba a szövegekbe is. A folytonos mozgás, úton levés azonban nem csak a nevek felől érhető tetten: a szövegbe írt térelemek is biztosítékaivá válnak a szöveg mobilitásának. A zárt terek (Sebastianus börtöne, Euphorbosz borpincéje, a Leviticus kórterme) az idő távolsága által mozdulnak ki a jelen tengelyéből, míg a szövegek más helyvonatkozásai önnön nevük által, pontosabban a névbe írt idegen kontextus által válnak a mozgás letéteményeseivé. Vagyis nemcsak az idő, hanem a tér is roppant távolságokat ír a szövegbe: Ceské Budéjovice, a Snézka és a Ríp hegyek, Rosszija, Ázsia, Krímország és Amúria, Prága és a La Manche, Albion és Szent Patrick barlangja, Bécs és a Pankrác, Trieszt és a Triglav hegy, a Luxemburg-kert, Seattle, Hága, Toledo vezetik az olvasást ezekre a területekre. A szöveg elemei - a különféle osztályokba tartozó tulajdonnevek és az intertextuális jelölők - a távlat, a távolság megteremtésével hozzák létre azt a térséget, amely a klasszikus pozíció megteremtésének egyik fontos követelményévé válik Tőzsér legújabb kötetében. A szövegek egyik meghatározó tétjévé ugyanis a tágasság válik: vagyis annak a területnek a nagysága, kiterjedtsége, amely fölött a szöveg kinyilváníthatja hatalmát. Az így létrejött erőtér eredőjében pedig a név áll, a szerző neve. A klasszikus pozíció elfoglalásának az előzőekből következő második lehetőségére az ad módot, hogy a Finnegan halála szövegei két paradigma határán állnak. Tőzsér maga is tudatában van ennek a lehetőségnek, hiszen maximálisan - talán túlságosan — ki is aknázza. Modern és posztmodern határán állva, azt tematizálva, ez a tudatosság a legtágabban vett irodalmi, filozófiai, sőt civilizációs problémákkal kényszerül szembenézni, s a posztmodern kor katasztrofista attitűdjeit megfogalmazni (Peer 2001, 88.). Ehhez a szembenézéshez a monologikus formát találta meg a szerző: a megnevezett lírai alanyok monológjaiban ütközik össze modern és posztmodern. Lényeges kérdéssé az válik tehát az értelmezésnek ezen a pontján, hogy milyen minőségek állnak össze modernné, illetve posztmodernné Tőzsér
