Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - Polgár Anikó: Híd a szakadék fölött (Pentti Saarikoski és Catullus, tanulmány)
Polgár Anikó a nugaek és az epigrammák között. A 76. carmen néhány sora, összehasonlítva a pretextus mellérendelhető részeivel, kiválóan illusztrálja ezt a módszert: „me miserum aspicite, et, si vitám puriter égi: eripite hanc pestem perniciemque mihi.” „...katsokaa minua! Enkö öle elányt nuhteettomasti? Ottakaa pois tárná rutto ja kuolemantauti! ” (501.) Saarikoski szerint a fordításban azt keli láttatni, amivel Catullus feltűnést keltett: a bátorságot (rohkeus), a kísérletezést (kokeilu), a modernizmust (modernismi), mindazt, amivel Catullus magával ragadta és felingerelte az olvasót (hán hurmasi, ársytti).20 Az előző Catullus-fordító, a filológusként is ismert Páivö Oksala21 műve kapcsán írt kritikájában elsősorban a Catullus-fordítások nyelvének modernizálását tartja szükségesnek. Oksala fordítása Saarikoski szerint a romantikus líra szókincséből építkezik („romanttisen lyriikan vokabulari”), s ez egyáltalán nem illik Catullushoz. A forma kérdése ehhez képest csupán másodlagos, hiszen - ahogy Saarikoski szerint Ebbe Linden svéd fordítása igazolja - az antik formában készült fordítás is lehet egészen hétköznapi nyelvű („mitallinenkin káánnös voi olla melkein normaalia kieltá”). Ám a versmérték nemcsak a szótagszámot (tavumáárá) és az időtartamot (kesto) jelenti, s Oksala művét az antikvitásból készült angol fordításokkal összehasonlítva Saarikoski arra a merész megállapításra jut, hogy Pound fordításaiban sokkal közelebb jutott a pretextus vermértékéhez is, mint Oksala („Loppujen lopuksi sanoisin, ettá joku Pound on káánnöksissáán páássyt láhemmáksi myös alkutekstin runomittaa kuin joku Oksala..,” 188.). Oksala fordítása mellett az eredeti szöveget is közli, így olvasás közben a pretextust is lehet követni - ezt Saarikoski nagyon pozitívan értékeli, szerinte ennek minden fordításnál így kellene lennie. Kevésbé szerencsés azonban, hogy Oksala megpróbál szó szerint (sanatarkasti) fordítani, ám mit is jelent ez a szószerintiség? „...kun jokaisella sanalla on monia merkityksiá, joista mikáán ei öle ’váárá’, káánnös on tehty ’óikéin’, vaikka siiná ei olisikaan samaa makua, samaa tunnelmaa kuin alkuperáisessá tekstissá” (...ha minden szónak sokféle jelentése van, melyek közül egyik sem „hamis”, a fordítás „helyes”, mégha nincs is benne ugyanaz az íz, ugyanaz az érzés, mint az eredeti szövegben.) (187.) Ez az Oksala fordításai kapcsán megfogalmazott kritika tkp. a rekonstruktív fordítói eljárás kritikája, mely a 20. századi magyar fordítástörténetben a filológiai paradigma előretörésével hozható párhuzamba. Ha nem is szószerin- tiségre, de egyfajta szöveghűségre Saarikoski is törekedett: ez azt jelentette számára, hogy a fordítást nem szabad semmivel kibővíteni, nem szabad magyarázatokat beékelni.22 Ennek ellenére a 70. carmen fordításába mégis beékelt egy magyarázatnak is tűnhető jelzőt Juppiter neve elé: „suuri pukki” (nagy bakkecske), a főisten szerelmi kalandjaira célozva, mondván, a mai olvasó már nem tud ilyesmiket Juppi térről, még jó, ha egyáltalán tudja, ki Jupiter23. Az antik utalásokat általában a fordításba is áthozza (pl. 88. carmenben Thethys, Okeanos), ám igyekszik a 20. századi olvasó igényeit
