Irodalmi Szemle, 2002
2002/7 - Pénzes Tímea: A lány és a fiú (novella)
A lány és a fiú Az első levélben boldog ünnepeket kívánt neki a képernyőn keresztül, neki, akit sosem látott, csak az életrajzát olvasta és abban pillantotta meg a címet, bepötyögtette a jeleket és a sok katonás sorban álló betű egyszer csak megjelent a lány szeme előtt, szalutálva, egyenesen és szabályosan, ahogy az e-mailes betűkhöz illik. Sehol egy olvashatatlan, elhalványuló vonal, sehol részeg betűk. Semmi romantika. A lány elolvasta az üzenetet, majd hátradőlt a székben, elmerengett és ekkor megpillantotta a szeme előtt kirajzolódó képet. A lánynak, aki napközben magányosan járt-kelt a városban, aki idegen arcokat és az idegen arcokon idegen feliratokat próbált megfejteni, most nem esett nehezére, hogy felfedezze a betűkből megformált arcot. A szem huncutul kacsintott rá. A lány nem bízott a távolból érkező üzenetekben, így el sem mosolyodott, hiszen nem tudhatta, mennyire reális a kép, nem vesztett-e el lényeges információkat utazás közben, nem torzult-e el, nem tapadt-e a rá koszréteg. A lány hidegen válaszolta, hogy viszont kíván minden jót, és kilépett a rendszerből. A feladó és a címzett mellett váltakozva jelent meg neveik rövidített formája, egyre több érkezett és elküldött levelet raktározott el az operációs rendszer. A fiú vallomásai a képernyőről kiscicaként csusszantak a lány ölébe, máskor pillangóként és virágok szirmaiként repdesték őt körül. Néha orkánt küldött neki meg zivatart és tűzhányót. Egy óvatlan pillanatban nekibátorodott és az ujjait, saját kézfejét, sőt az egész karját elküldte a lánynak. A karok gyengéden simították a lány halovány arcát, de az ijedten futott el a váratlan és indokolatlan gyengédség elől. Rémülten járta az utcákat, a szél tölcsérré alakult és ujjakat formázott, megveregette a lány vállát; a plakátokról karok nyúltak utána; a metróban a vándordalnokok az érintésekről álmodozó ujjról énekeltek. A lány eddig csak olyan tenyerekkel találkozott, amelyekben aprópénz lapult, és az érmék még több társra vágytak meg szórólapokat osztogató ujjbegyekkel. Egy hűtlen kéz is felrémlett neki a múltjából; a lány azonban már megszokta a szürke falakat és a csípős hideget. A fiú félénk volt és a képernyő kitűnő álarcnak bizonyult félénksége elrejtésére. Minden nőnemű teremtés elérhetetlennek tűnt számára, a legelérhetetlenebbnek mégis az ismeretlen lány. Tudott róla minden apróságot, melyik évben született, mikor melyik iskolába járt, ismerte elért eredményeit, sikereit, csak kudarcairól nem tudott, mivel egy életrajz erről nem tartalmaz semmi adatot. És fogalma sem volt a Pénzes Tímea
