Irodalmi Szemle, 2002
2002/6 - A POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - Szarka László: A Tanár Úr...
A Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2001. évének díjazottjai és kimerítő filológiai mutatvány lenne. Még akkor is, ha a filológus életmű egyik meghatározó jellemvonása a rendszeresség és a módszeresség, a minden mítosztól mentes pozsonyi lakótelepi lakásban a harminc-negyven éve készült könyvtári cédulák katonás rendben bármikor felhasználhatók, mozgósíthatók. Turczel Lajos tanári tevékenységének hozadékáról, a tanítványok nemzedékeinek irodalom- és életszemléletét meghatározó magatartását csak több ezer emlékkép alapján lehetne némiképp hitelt érdemlően rekonstruálni. Az eddigi méltatások, a kerek évfordulók alkalmából bőséggel közreadott köszöntők leggyakrabban Turczel Lajos irodalomkritikusi-irodalomszervezői ténykedését, majd a pozsonyi magyar irodalom és nyelvi tanszéken folytatott irodalomtörténeti munkásságát emelték ki. Nincs tehát könnyű helyzetben a laudátor, aki a 2001. évi Posonium Irodalmi Díj életmű-díjazottjáról az adott időkeretek közt két-három hangsúlyos megállapításra szorítkozva az életmű lényegéről szeretne beszélni. Nekem, s nekünk sokaknak Turczel Lajos a TANÁR ÚR, aki olyanténképpen közülünk való, hogy közben missziós területnek tekintette ezt az északi magyar karéjt, a szinte születése óta kisebbségi magyar peremvidéket. A pozsonyi katedra biztató kezdetei, a hatvanas évek szorgos építkezései, majd a meddőnek bizonyult 68-as remények után az én nemzedékem a kisded magyar tanszéken élhette meg a szellemi oázis élményét: ahol a magyar történelem magyar történelmet, a magyar irodalom és nyelv a magyar irodalmat és nyelvet jelentette, ahol az ideológiai ráolvasások kívül maradtak a tantermeken. Ahol Balassi istenes verseitől Berzsenyi, Csokonai versújításán keresztül Szabó Dezső, Ady, Babits, Németh László kultikus tiszteletéig egybeért bennünk és átlényegített bennünket a magyar irodalom páratlan varázsköre. Az a csoda, amely a világirodalom értékrendjében elhelyezkedve minden kételyt kiölt belőlünk afelől, hogy ne lenne célja és értelme, létjogosultsága és értelme elsajátítani és továbbítani, megvédeni és gyarapítani mindazt, amit ez a nyelv és kultúra megteremtett. Úgy lett Jónás — hogy az általa nagyra tartott Babits Mihály poémájának bibliai hősére utalva érzékeltessük a turczeli feladat nagyságrendjét —, hogy a pesti egyetemről a frontszolgálat és a hadifogság pokoltornácán keresztül rendelte vissza őt az Úr a Ninive hatalmába került sajátjai közé. A tiszta irodalom, a fővárosi karrier, a magyarországi szakmai sikerek helyett a kisebbségi újrakezdés gyötrelmei és megpróbáltatásai vártak rá a kisemmizett és megalázott közösségben. A már említett köszöntő tisztelgések tették fel azt a jórészt költői kérdést, milyen okok, belső motívumok ösztönözték az egyetemes magyar irodalom történetében, kortárs áramlataiban magát tájainkon páratlan otthonossággal kiismerő Tanár Urat arra, hogy a honi magyar irodalom újraszervezésében, az ötvenes évek élet- és értékidegen irodalmi diktatúrája elleni kritikai hadviselésében meg a fiatal költői nemzedék 58-as elindításában, a hazai rendszeres irodalmi élet talpra állításában találja meg legdélcegebb férfikorának igazi küldetését. Abban mindenki egyetérteni látszik, hogy az if jonti vakhitekből már régen kigyógyult és saját erkölcsi követelményeihez egyre makacsabbul ragaszkodó
