Irodalmi Szemle, 2002

2002/6 - KÖSZÖNTŐ - L.Erdélyi Margit: Sütő András drámájának interpretációja (tanulmány)

L. Erdélyi Margit

tiszteletére szólnak. Mintegy összegezésként mondja ki a dráma: „Ott kezdődik az ember! Amikor összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották.” (182.).

A tragikusság elemeinek s a katartikus élmény lehetőségeinek drámán belüli teljes feltérképezése lehetetlen feladat. Tanulmányunkban azokra a jelenségekre koncentráltunk elsősorban, amelyek gócai voltak e drámában a tragikus értékrend gradáló építkezésének, annak ellenére is, hogy a műalkotásnak különösen a felvezető részében tapasztaltunk némi statikusságot, epikus jelleget. Ez a tény nem csupán az időtényező függvénye, hanem a főhős jelleméből, magatartási modelljéből is adódik, ti. hosszú időn át, tudatos önkényszerrel a passzív várakozó habitusát képviseli, mint a középpontos drámák hősei. Az ideájából adódó nyújtott cselekvésnélküliség azonban színes „epikus” jellemrajzot mutat, és olyan dikciót teremt, amely nemegyszer a lírai értékek felé sodorja a szöveget, egyben hátráltatva a gyors jelen idejű viszonyváltozást. Ámde a drámai műnem immanens követelménye egy sajátos beszerkesztés révén fokozatosan érvényt nyer, ahogy azt a kiemelt drámai stációk felvázolásával igyekeztünk bizonyítani. Lásd a háromlépcsős tragikumcsomópontot: az idill halálát, az illúzió halálát és végül az ember halálát. Úgy véljük, a drámaíró minden - maga által említett - dramaturgiai felkészületlensége ellenére is szakszerűen oldotta meg a drámai szituáció kibontását, egyfelől történelmi ismeretanyagba, másfelől realisztikus szemléletű világképbe ágyazva. A főalak kezdeti bizonytalankodásai, hiányos valóságlátása, téves meggyőződései ellenére és után felemelkedik az igazi aktív tragikus hősök szintjére. Az ellenalakok fölött aratott morális győzelme némi elégtételnek számít a befogadó konvencionális elvárásai szerint is, de főleg a valóságelv és életanyag szempontjainak érvényesítésében. Arra gondolunk, hogy a XVI. századi történelmi-társadalmi események és századunk társadalmi-politikai történései között nem érdektelen párhuzamot vonni. Sütő András drámai művészete erre különösképpen felszólít, ez egyben hangúlyozott értéke is. Nemcsak a Lutherek, Kálvinok, illetve Kolhaasok, Nagelschmidtek biográfiái nyújtják a katarzis élményét a drámaolvasónak, hanem az általuk asszociatív módon születő konklúziók is. A mindennapok történéseit figyelve a ma embere is rendszeresen szembesül az igazság és/vagy igazságszolgáltatás nagy kérdéseivel és ellentmondásaival.

JEGYZETEK

1 Sütő András: Színmüvek. Madách Könyvkiadó, Bratislava 1989, 176. o. (A lócsiszár virágvasárnapja című drámából vett idézetek lapszámai erre a kötetre vonatkoznak.)

2 Az élmények autentikus feldolgozását lásd: Sütő András: Napló. Helikon Kiadó, Budapest 1998

3 Bertha Zoltán: Sütő András. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony 1998, 8. o.

4 Kappanyos András: Az interpretáció érvényessége. Helikon - Irodalomtudományi Szemle 2001, 4. sz., 475. o.

5 Vö: Bécsy Tamás: A dráma esztétikája. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1988, 64—78. o.