Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - öllős Edit: Duett a dadával (gondolatok)
Duett a dadával Az írás meg fegyverszünet. — Milyen szép tud lenni pillanatok alatt a világ! Egy pohár bor, egy mosoly, egy szál cigaretta, egy forró zuhany után például. Vagy milyen csúnya! Ha kerül az álom, ha éhezel, ha fázol. A világ lehet egy nercbundába öltözött hölgy, toliakkal felcicomázva vagy egy adonisz, deltákkal, biztos anyagi háttérrel, mobiltelefonnal, akinek stílusa is van. A világnak mindig van színe. És az ember soha nem lehet közömbös vele szemben. — Kétely. Márait olvasni gyönyörű és nehéz. Hogy én is így szeretnék írni, de képtelen vagyok, mégis mennyire megnyugtat! Hogy ő tudta az igazat. Vagy ő is csak kapiskálta...? — A leírt mondatot csiszolni könnyű. De a gondolatot átírni...?! Ebbe szoktak belehalni az írók. — Csak az mozdítja meg a világot, ami gyorsan véget ér. Ami közben nem kell sóhajtozni. — December derekán már készülök az év végi számvetésre. Hogy mi újat hozott az elmúlt év, mit kellett volna másképp, mit kellett volna kihagyni és így tovább, de hát mindig mondtam, hogy a feltételes mód nem érdekes! Minden úgy történt, ahogy Isten akarta, s én immár vele mindenben egyetértek, igen, egyre szorosabb a barátságunk Istennel. Hát kell ennél több? Ezt hozta az elmúlt év! Kész. — Rétestésztapercek. Mikor leülök pár pillanatra alkotni. — Magamhoz. Mennyi elpazarolt perc és óra! Mennyi feleslegesen megtelt hamutartó! Mennyi feleslegesen kimondott szó! Mennyi feleslegesen átaludt éjszaka! Mennyi felesleges semmittevés! Mennyi értelmetlen elégedettség! Mennyi halálra ítélt kiegyensúlyozottság! Mennyi vízbe fulladt virrasztás! És mennyi kimaradt idézőjel!
