Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Fónod Zoltán: Sorskérdéseink keresztútjain (tanulmány)
Sorskérdéseink keresztútjain (nyugati) nagyhatalom képviselői az 1945. júliusi—augusztusi potsdami konferencián sem járultak hozzá a magyar kisebbség egyoldalú kitelepítéséhez. Csehszlovákia „belső” intézkedésekhez folyamodott. A magyarellenes intézkedések hátterében nemcsak politikai, hanem gazdasági érdekek is álltak. Az SZNT 1945. februári rendelete, mely a németek és a magyarok földtulajdonának az elkobzásáról rendelkezett, az „ősi szlovák föld” visszaszerzésére hivatkozott. A politikai élet képviselői sem rejtették véka alá nacionalista szándékaikat, arra hivatkozva, hogy a „magyar elemnek” meg kell hátrálnia a szlovák nép érdekei előtt (G. Husák). A magyarellenes intézkedések sorában Benes elnök dekrétumai váltak hírhedtekké. Az első átfogó jellegű rendeletet 1945. május 19-én adta ki (1945/5.szám alatt), melyben az SZNT rendeletével összhangban a magyar nemzetiségű lakosok birtokaira, üzemeire, vagyontárgyaira és ingatlanjaira neveztek ki szlovák, illetve cseh gondnokokat, ún. „správcákat”. Benes legembertelenebb rendelete az 1945. augusztus 2-án kiadott 33. számú dekrétum volt, mely az aktív antifasiszták kivételével a németeket és a magyarokat megfosztotta csehszlovák állampolgárságuktól. Ez a dekrétum a szlovákiai magyarság emberi jogainak súlyos sérelmét jelentette, s a magyarság jogfosztásának forrásává vált, minthogy a magyarokat a rendelet alapján megfosztották az állami intézményekben betöltött állásuktól, nyugdíjuktól, az egészségügyi ellátástól, a háború okozta károk megtérítésétől stb. Az intézkedés később a magánalkalmazottakat is sújtotta. Pozsonyban és más városokban 1945 első felében tömeges méreteket öltött a magyarok lakásainak kisajátítása, gyakran az érintettek internálásával. Pozsony-Ligetfalun, Kassán, Losoncon, Léván, Nagyidán, Nyitrán. Szereden és másutt mintegy húszezer személyt internáltak. Egyedi leszámolásokra is sor került. A megtorlások hatására 1945 tavaszán mintegy negyvenezren menekültek Magyarországra. A dekrétumok nemcsak a jogfosztásról, a vagyon és tulajdon (beleértve a kis- és középüzemek, kisiparosműhelyek) kisajátításáról rendelkeztek, hanem azt is megfogalmazták, ki tekintendő németnek vagy magyarnak. Az 1945. május 19-én kelt 5. számú dekrétum 6.§-a kimondta: „Német vagy magyar nemzetisé- gűeknek tekintendők azok a személyek, akik az 1929 óta tartott bármelyik népszámláláskor német vagy magyar nemzetiségűeknek vallották magukat, vagy pedig a német vagy magyar nemzetiségű személyeket tömörítő nemzeti csoportok, alakulatok vagy politikai pártok tagjai lettek.”^7) Vlado Clementis külügyi államtitkár szerint : „A magyar kisebbség Szlovákiából történő kitelepítése országos kérdés”. Clementis e téren a legteljesebb nézetazonosságot hangsúlyozta a szlovákok és csehek, valamint az egyes politikai pártok és a kormány képviselői között.^8) A szlovák közvélemény is egyértelműen azonosult ezzel a célkitűzéssel, s a kormányprogram kihirdetése után ezt tényként fogadta el. 1945 júniusában a Moszkvában tárgyaló csehszlovák kormányküldöttséget a magyarok kitelepítése kérdésében maga Sztálin is támogatásáról biztosította.^) Csehszlovák kormánykörök azzal számoltak, hogy a kitelepítést 1945 őszén befejezik. Feltételezték, hogy a kitelepítés és a lakosságcsere révén Szlovákiában mindössze 50-70 ezer magyar nemzetiségű lakos maradt volna, akiket csehszlovák állampolgárként, kisebbségi jogok nélkül egyértelműen asszimilációra ítéltek. A kitelepítés első szakasza
