Irodalmi Szemle, 2002
2002/4 - Alabán Ferenc: Kisebbségi magyar irodalmak jelene és jövője (esszé)
Alabán Ferenc amely már a „térségi interkulturális összehasonlítás” lehetőségét is magában foglalja. Bizonyos értelemben ez a kisebbségi regionalitás fellazulását is eredményezte, bár jellegében nem mondható előzmény nélkülinek. Mindenképp hozzájárult azonban egy új irodalomszemlélet kialakulásához, a kritikai reflexió hangsúlyához és bizonyos értelemben az irodalmi értékrend módosulásához is. A közép-európaiság gondolata több kisebbségi műalkotásban, életműben közvetlenül is megjelenik (Tőzsér Árpád: Mittelszolipszizmus, Giön Nándor regényei...) az utóbbi évtizedekben, s értelmezésének szempontjai is bővülnek. Az a fejlődési vonal, amely az ezredvégig nyúlik a kisebbségvédő, kisebbségtartó programoktól (a szlovákiai magyar Kisebbségi Géniusz, majd vox humana, az erdélyi transzszilvanizmus, a jugoszláviai magyar „helyi színek” programja) a „hídszerep” által kifejezett kettős kulturális kötődésen, valamint az interetnikus érintkezés és a kettős identitás elméletének értelmezésén túl a „virtuális közép-európaiság” ideájáig húzódik, amely nemcsak témájában, hanem belső struktúrájában is feltételezi az összehasonlítást és a kultúraközi viszonylagosságot. Új irodalmi diszkurzusok jönnek létre, melyek új kánonok megjelenését segítik életre, nem nélkülözve a szociokulturális összefüggések figyelembevételének és az új szövegpoétikai igények aktívan formáló hatását sem. Az újabb szembesülések a nyelvi és kulturális, továbbá műfaji és esztétikai hatások kiszélesítését is magukban hordják. * * * A tanulmánykötet négy nagy fejezetre tagolódik, konkrétan az erdélyi, a délvidéki, a szlovákiai és a kárpátaljai magyar irodalom témakörével foglalkozó részekre. Az erdélyi magyar irodalomnak tizenhárom, a kárpátaljai magyar irodalomnak hat, a délvidéki magyar irodalomnak öt, a szlovákiai magyar irodalomnak összesen négy írást szenteltek. Ennek az elég aránytalan elosztásnak megfelelően az erdélyi irodalommal több mint háromszáz oldalon, a kárpátaljai irodalom témáival alig több mint nyolcvan oldalon, a délvidéki és a szlovákiai magyar irodalommal pedig alig negyven oldalon foglalkoznak a szerzők. A kötet összesen harminc írását - beleértve a bevezető tanulmányokat is - tizenhárom szerző írta, a következő részvételi elosztásban: négy-négy tanulmány került a kötetbe Elek Tibortól és Márkus Bélától, három-három tanulmány szerzője Görömbei András, Bertha Zoltán, Penckhófer János, Gerliczki András, két-két írással van képviselve Szirák Péter, Cs. Nagy Ibolya, Papp Endre, s egy-egy írás szerzője Tóth László, G. Kiss Valéria, Ködöböcz Gábor és Ekler Andrea. Az információértéket szolgáltató adatokból kitűnik, hogy a gyűjtemény a kisebbségi magyar irodalmak magyarországi recepciója kíván lenni, kiválasztott témák és alkotók hangsúlyával, művek értelmezésével. Mivel sem szerkesztői jegyzetet, sem összeállítói elvekre utaló megjegyzéseket nem találhat az olvasó a kötet rendszerezését, összeállítását illetően, megválaszolatlan marad a kérdés, miért kapott legkevesebb teret a szlovákiai magyar irodalom, s miért csupán három szlovákiai magyar alkotó (Tőzsér Árpád, Gál Sándor, Grendel Lajos) műve érdemelte ki az elemzői figyelmet? Ez a kommentálatlan szerkesztői minimalizmus (ilyen kontextusban) akarva-akarat- lan értékrendet is kifejez, de a tények ismeretében nem lehetünk benne
