Irodalmi Szemle, 2002
2002/3 - Napló
Napló GRENDEL LAJOSt látta vendégül a Vojnovich-Huszár-villa Határon Túli Szalonja január 25-én. A felolvasóesten részletek hangzottak el az író Tömegsír, és a Nálunk, New Hontban című regényéből, valamint a Szép históriák című kötet válogatott novelláiból. A KALLIGRAM KIADÓ Tegnap és Ma című, a kortárs magyar irodalom alakjait bemutató sorozatában megjelent köteteinek bemutatójára várta az érdeklődőket február 14-én az írók Boltjába. Bónus Tibor Garaczi László c. kötetét Szirák Péter, Vilcsek Béla Petőcz András című kötetét Rácz I. Péter ismertette. A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG Választmánya február 13-án ülést rendezett. Kalász Márton elnöki megnyitójában megköszönte Jókai Anna eddigi elnöki munkáját az Arany János Alapítványban. Ezután pedig a választmány (titkos szavazással) megválasztotta a Magyar írószövetség Arany János Alapítványának új kuratóriumát. A legtöbb szavazatot kaptak: Kalász Mártonon kívül (aki hivatalból tagja a kuratóriumnak), Ács Margit, Gálfalvi György, Mezey Katalin, Szilágyi István, Tamás Menyhért és Vathy Zsuzsa. Szilágyi István nem vállalta a tagságot, így helyette Monostori Imre került be a kuratóriumba. A választmány után az új kuratórium összeült és Kalász Mártont választotta elnökének. SZENTKUTHY MIKLÓS tanítványainak visszaemlékezéseit Égő katedra címmel jelentette meg a Hamvas Béla Intézet. A kötetet Tompa Mária szerkesztette. MEGALAKULT AZ ERDÉLYI MAGYAR ÍRÓK LIGÁJA (E-MIL) február 9-én a kolozsvári Music Pubban, melynek tagjai úgy gondolják, hogy a szakmai, valamint egzisztenciális érdekviszonyok tisztázását, védelmét az önszerveződésen keresztül érhetik el. A szervezet választmányát titkos szavazással választották meg, tagjai: Fodor Sándor (a liga elnöke), György Attila Csíkszeredái prózaíró, Kinde Annamária nagyváradi költő, Király László és Orbán János Dénes. Megalakult a Szakmai Becsületbíróság (Etikai Bizottság) is, tagjai: Gittái István, Kötő József és Márkus-Barbarossa János. Ügyvezető: Sántha Attila. Kegyelet Mészáros Károly író, publicista életének 61. évében, alig két hónappal hatvanadik születésnapját követően 2002. február 12-én, tartós betegségében, szívelégtelenség következtében meghalt. Temetésére szülőfalujában, Felbáron került sor. Az írótársak nevében Hodossy Gyula, a Lilium Aurum igazgatója