Irodalmi Szemle, 2002
2002/3 - TALLÓZÓ - Gerlóczy Ferenc: Egy Isten, két kultúra
Tallózó noha ez volt a szándéka. Úgy képzelte, hogy a zsidók együtt fognak működni vele, ám csalódnia kellett, s ennek nyomán a zsidóságnak tett gesztusokat sürgősen visszavette, például az imádkozás kötelező irányát az addigi Jeruzsálem helyett inkább Mekka felé jelölte ki. B. L.: Mohamednek akkor csalódnia kellett, de nem lehet most itt az ideje, hogy a vágya teljesüljön? Hogy végre elfogadjuk egymást, akik ugyanabban az egy istenben hiszünk? Nincsenek olyan nagy különbségek zsidók, keresztények és mohamedánok között. Még a „visszapogányosodás” terén sem, hiszen a zsidóság is állandóan visszalépett a pogánysághoz. Hiába ostorozták a próféták a tévelygőket, a pogányság mélyen élt az emberiségben. A hit valami titokzatos felsőbbrendűben legalább harmincezer éves lehet. Ebből talán 4 ezer év az egyistenhit időszaka, vagyis 26 ezer évig uralkodott a pogány sokistenhit. Úgyhogy ne aggodalmaskodjunk, amiért még nem jutottunk el odáig, hogy mind ugyanazokkal a szavakkal szóljunk közös istenünkhöz. Ábrahám befogadta Istene szent szövetségébe mindkét fiát — Iszmáelt, akitől Mohamed eredezteti népét és Izsákot, akitől a zsidók származtatják magukat — és nemcsak a héber, hanem idegen földről származó szolgálóit is. Tehát azóta csak ennek a szövetségnek a felújításáról lehet szó, és a „trialógus” is csak erről szólhat. G. Gy.: Vissza kell utasítanom azt, hogy a zsidóság „állandóan visszalépett a pogánysághoz”. A mózesi törvények tiltásaitól a próféták fellépéséig természetesen nem véletlenül fogalmazódtak meg súlyos kritikák, amelyekre bizonyos időszakokban egyesek rászolgáltak, de a zsidóság sohasem lépett vissza a pogánysághoz. A héber Biblia egy nép grandiózus önkritikája — amelyet aztán ellenük próbált fordítani évszázadok-évezredek eltökélt antiju- daizmusa. Nem értek egyet azzal sem, hogy Ábrahám nem tudott volna elszakadni pogány gyökereitől. Ha valaki, hát éppen Ábrahám volt képes erre. A Mórija hegyén lejátszódott történet az elmaradt emberáldozattal vitairat azon Izrael környezetében élő pogány népek ellen, amelyek körében szokásban volt az emberáldozat. Másfelől éppen Ábrahám hite a legnagyobb bizonyíték arra, hogy ha valaki, hát ő már nem volt pogány. Nem véletlenül nevezi Kierkegaard dán filozófus Ábrahámot a hit lovagjának. B. L.: Az én szememben Ábrahám éppen annak a példája, hogy milyen nyomorúságos az életünk, ha nincs hitünk. Ábrahám nem volt képes megölni a fiát, de föláldozott egy kost, mert nem tudott elszakadni a pogány világtól. Izsák és Jákob a legjobb olvasatom szerint már nem mutattak be áldozatokat — olyan véres élő áldozatokat semmiképpen nem, amilyenekhez a zsidóság az egyiptomi fogság után visszatért. Mohamed reformációjának egyik fő érdeme, hogy elfordult az állatáldozatoktól, amelyek bemutatására a zsidóságot a Tóra elméletileg máig kötelezné. HVG: A mártírium is tán pogány áldozat lenne? G. Gy.: A korai kereszténység körében sokan szándékosan, afféle öngyilkos módon vállalták a mártíromságot, mintegy sürgetvén maguk számára a várva várt paradicsom eljövetelét. Ezt a gesztust aztán egymást követő zsinatok ítélték el a leghatározottabban. Az iszlám egyes irányzataiban a mártírság
