Irodalmi Szemle, 2002
2002/3 - Öllős Edit: Duett a dadával (gondolatok)
Szilánkok semmittevésre a sátán késztet a meditáció védőangyalomé OBJEKTÍVE két habkönnyű vers egy tucat ólomsúlyú gondolat ilyenkor csak vezekelni érdemes ROBOT mikor legjobb/nál is jobb/ barátnődben is kellemesen csalódol a januári tavasz négy fal közé kényszerít Szilánkok VÁGY, SZERETET, ALKOTÁS Nagyon vágyom valamire... Valami tisztára, csak ennyit tudok. Egy füstmentes, őszinte beszélgetésre? Egy okos férfira? Ezt így konkretizálni nem lehet, csak azt tudom, hogy legyen - újra - rengeteg energiám, rendszeresen szépre aludjam magam, és napjaim kreatívabbnál kreatívabbak legyenek. Meg azt, hogy ne kellene - beláthatatlan időre - elbúcsúznom legjobb barátnőmtől, egy napom se teljen el aktív munka nélkül, soha ne érezzek fáradtságot, levertséget, és soha ne tűnjön egy óra egy évszázadnak. Érdekes, a napok azért mindig egy másodpercnyiek, csak egy-egy óra tud lenni végtelenül hosszú. Mint egy lassított film. Illetve én magam vagyok az a lassított film, tele rettegéssel és szorongással. Képtelen vagyok sűrű sorokat róni például, pár szóval betelik egy oldal, annak színvonaláról meg inkább nem beszélek. Aztán rájövök, a vágy félelemmel keveredik. Nem tudom, hova tartozom igazán, hol a helyük a gondolatoknak. Próbatétel lenne ez akaraterőmnek? Vagy most szólalna meg a pénz hatalma? Mert én most úgy vagyok, mintha megerőszakolnám a kegyelmi állapotot. Kíváncsi vagyok (?), mikor vág vissza. Mert összevissza írok, és nem tudom, „mi sül ki belőle”. Elrémülök, hogy csak nem hattyúdal...? (Az nem illene hozzám, ezt tudom. Ahhoz még túlontúl kezdő vagyok.) Mindig szeretetre vágyom, most meg mintha menekülnék a szeretet elől. (Megint) nem értem magam. És nincs, aki felvilágosítson. Kell egyáltalán az alkotáshoz szeretet? Szeretet talán nem is, hiszen nem tudok rá odafigyelni, ha alkotok. De egy jó szó — az kell! És hát az igazán jó szót nem a szeretet irányítja?
