Irodalmi Szemle, 2002
2002/3 - Viera Švenková: Kábulat (elbeszélés)
Viera Švenková A javasasszony rossz tanáccsal szolgált Valamilyen bevált bájitalt adhatott volna, szarvasagancsból őrölt port vagy valami hatásos drogot, amely a férfit egyetlen nő rabjává tenné, mint ahogy a csirke kibújik a tojásból, az első lény nyomába ered, aki az útjába kerüL Ehelyett arról kezdett fecsegni, hogy mindenki hordja a maga szerencsétlenségét tartalmazó edénykéjét, mint amilyenben a vízimanó a vízbefúltak lelkét tartja, s elegendő, ha a kellő pillanatban megszabadul az edénytől, továbbadja másnak, s ezzel örökre megszabadul tőle. Őrült mesék, együgyű butaságok. S én bedőlök nekik, szidja magát Milcsa. Végre letelt a szolgálat, utoljára még feltörli a padlót, letörli az asztalokat, még fénylik rajtuk a délutáni nap sugara, a terasz még teli vendégekkel, s a főnök személyesen szolgálja ki őket, lelkendezik körülöttük, élvezzék, kérem, a napsütést meg a gazdag kínálatunkat. Milcsa felül a kerékpárjára, kihajt az útra. Az aszfaltutat elhanyagolt park szegélyezi, a sétányok behordva levéllel, az ágyásokban őszi virágok bámulnák, a fapadokról és a kerítésről a festék nagy része már lepattogott. Itt-ott feltűnik néhány fürdővendég, tekintetükről lerí a szklerózis, testük mankókra támaszkodik. A fürdő vizének erős gyógyító hatása van, a forrás hozama azonban kicsi, nem növelhető a teljesítmény, újabb befektetés, felújítás nincs, így lassan tönkremegy minden. Az útkereszteződésben, ahol az aszfaltút keresztezi a fasort, megpillantja a javasasszonyt. Mozdulatlanul ül, mint egy szobor, az arcán százéves ráncok ülnek, semmit nem érzékelő, magába merülő tekintet, termete sokféle gúnyába veszve, ami nem melegít, elnyűtt kabátjáról hiányoznak a gombok, szakadozott szvettere gombolatlan, a csillogó anyagból lévő blúza valamikor népviselet része lehetett. A rongyok alól kiviláglik az új hálóing, egészen nyakig begombolva. Amikor Milcsa ajándékba kapta, mindjárt tudta, hogy ő ezt soha fel nem veszi. Mariánnak köszönhetően tudta már, hogy a nő lenge hálóingben vagy meztelenül aludjon. A flanell nehéz páncélnak tűnt számára, ami rabszolgaként fogva tartja, emlékezteti, hogy közönséges falusi liba, és soha sem lesz képes szembeszállni a sorsával. A rikító rózsaszínű anyag neonfényre emlékeztető virágaival szinte bántotta a szemet. Ilyet nappal csak hibbant vagy hontalan csavargó vesz magára, aki mindenét magán hordja. A vénasszony lábánál két igelittáska hevert, száraz gally és gyújtós kandikált ki belőlük. Milcsa az első pillanatban meg akart állni, hogy köszönjön neki, le is fékezett és lábával a park kerítéséhez támaszkodott, de a javasasszony láthatóan figyelembe sem vette. A szutykos, elnyűtt kabát ráncai a nap fényében úgy csillogtak, mintha bronzból öntötték volna, az ismeretlenbe révedő üveges tekintetben mintha jele sem lenne a létezésnek, a vénasszony egész kinézése arról árulkodott, hogy lelkileg nincs is jelen — önkívületi állapotban van. Senki sem tudta volna megmondani, vajon pihenő zarándok-e vagy koldus, holott a fürdővendégek már dobtak a lábához meg a táskájába némi aprót. Milcsa hirtelen észbe kapott. Ebben a völgyben már mindenki bolond, lassan magam is az leszek. Ahogy a szállására ért,, egyszeriben sürgős lett a dolga. A zuhany, a frizura, a körmök meg az, hogy most mit vegyen fel. Tűnődve állt a nyitott szekrény
