Irodalmi Szemle, 2002

2002/3 - Viera Švenková: Kábulat (elbeszélés)

Kábulat

Jozef, s imbolygó léptekkel kiszáll a csónakból, megrendeli a sört, a cigarettát, a levest és hozzá a két kiflit, aztán átkarolja a derekát és magához vonja egy kicsit, kitapogatja a mellkasa alatti pontot, mintha gombot nyomna, amire kitárul a paradicsom ajtaja, s Milcsa már előre örül az estének, alig bírja kivárni.

Úgy látszik, a javasasszony teájának nincs semmi hatása, állapítja meg. Jozef egyre vonzóbb számomra, jobban, mint azelőtt volt. Holnap elmegy, engem még ehet a penész, hogy mégcsak nem is ír, hogy nem is mutatkozik itt többé.

A vendégek gyarapodnak, munkások újabb csoportja állít be gulyásra és sörre, meg páciensek is, csupa idősebb ember, akiket a reuma gyötör, s délutáni sétájukra indulnak, elüldögélnek egy kicsit, kávét rendelnek fél rummal vagy sört. A főnöknek jó kedve van, a gulyás elfogyott minden gond nélkül, még Ancsa is tréfálkozik a vendégekkel.

— Azt a bonbont részletre is adja vagy egyben kell kifizetni? — tréfálkozik az egyik vendég.

— Persze hogy egyben. Ez nem bank — nevet Ancsa.

— Remélem, ahhoz a penészes édességhez ráadásként puszit is ad.

— Még mit nem! — fortyan fel Ancsa. — Miféle penészes édesség? Nemrég kaptuk — állítja meggyőzően, holott jól tudja, milyen régóta díszítik azok a tarka dobozok a söntés polcait. Ahogy a függöny mögé bújik, kicsit megkönnyebbül — Te vagy a penészes, vén kujon! Már torkig vagyok ezekkel a kocsmatöltelékekkel.

A főnök megsajnálja, az ittasokkal tényleg nehéz boldogulni, a kéjencekkel még nehezebb, s jókedvében itallal kínálja Ancsát.

— A kontómra! — s nyomban önt Miksának is. — Hajtsd föl, kislány, hisz már szinte zöld vagy attól a sok gyógynövényes löttytől.

Koccintanak. A főnök nagyvonalúsága nem éppen önzetlen — estére kisegítőre szorul, mert a feleségének, aki rendszerint besegít neki, közbejött valami. Ancsa felajánlja, hogy szívesen marad, jól jön neki néhány korona ráadás.

— Miksát ma nem szabad tartóztatnunk, főnök úr, mert táncolni hívták. Személyesen hívta meg Pepek, a tengerész. Az, aki összetörte a szívét!

— Csak nehogy a lábad is eltörd! — tréfálkozik a főnök. — Az sokkal kellemetlenebb lenne. Ki dolgozna helyetted?

A biztonság okáért még egyszer önt a poharakba:

— Nehogy lesántulj!

Jozef is alkohollal gyógyította magát, minden este savanykás borral vagy ócska vodkával öblítette le a halat. Az alkohol föloldotta a nyelvét, arról mesélt, mi gyötri, fogadkozott, ha az egészsége rendbe jön, felkeresi azt a finnyás bigét, idehozza és a tóba fojtja. S különben is, a nőket vízbe kéne fojtani, mint a macskákat. Miksát ilyenkor a hideg lelte, hisz ez már megszállottság, szörnyűség, lelki ficam. Esti fürdéskor nem mert Jozef közelébe úszni — hátha a víz alá nyomja? S ha sikerült elkapnia, ha incselkedtek, huzakodtak a víz alatt, rádöbbent, hogy a két test küzdelme nemcsak a lehetséges legnagyobb hévért folyik, hanem az életért is. Már nem hitt neki.

Lehet, hogy ezzel a bizalmatlansággal rontott el mindent Valamit megsejthetett Jozef, mert őt is a többiek közé sorolta, te is olyan vagy, mint a többi, hamis még a tested szerelme is. S ezzel vége lett mindennek A szerelem, mégha halállal fenyeget is, bizalmat követel, a bizalom nélküli kapcsolat megöli a szerelmet.