Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - FÓRUM - Simon Szabolcs: Tények és irányok
FÓRUM felmérő vizsgálatok, így a sajtónyelvé is, kissé háttérbe szorultak, kikerültek a nyelvészeti érdeklődés fókuszából. (Egyáltalán az írásbeliség is mint hétköznapi üzenetváltási mód, háttérbe szorult a digitalizáció, az egyéb csatornák fejlődésével. Ma az emberek az érintkezés különféle módozatai közül: telefon, mobiltelefon, SMS, drótposta, fax — választhatnak. Jóllehet, e csatornákon közvetített üzenetekből nem egy vizuálisan fogható — tapasztalatból tudjuk —. mégis a szóbeli, a beszélt nyelvi szövegekhez állnak közelebb.) S azt is megállapíthatjuk, hogy a sajtónyelvi regiszterek kutatásának a magyar nyelvészetben nincs olyan nagy hagyománya, mint például a Prágai Kör tevékenységének köszönhetően a cseh nyelvészetben van. A legfontosabb hiány mégis az, hogy a tartomány vizsgálatának nincs kidolgozva a módszertana. Ez a jövőben elvégzendő egyik fontos feladatunk. Egy jól használható módszertan kidolgozását az is indokolja, hogy a publicisztikai kiadványok mennyisége és jelentősége — örvendetes módon — növekszik. Szűkebb környezetemben, a Dunaszerdahelyen működő magyar tannyelvű iskolák közül mostanában háromban is indítottak diáklapot, az Új Szó napilap pedig új mellékleteket indított (Nagyszünet, Digitália, Gondolat). 6.4.3. A következő megjegyzés a módszertanhoz kötődik szorosabban. A nyelvészeten belül is — nyilvánvaló dolog — különféle szempontokból közelíthetünk a sajtó nyelvéhez. A bármilyen szempontú diakrón vizsgálat felől például érdekes lenne felmérni azt, hogy miben változott az újságok nyelve a 150, 100, 50 évvel ezelőttihez képest. A kétnyelvűség felől nézve érdekes jelenség például az, hogy általában a sajtó nyelve internacionalizálódik. A technikai eszközök fejlődése kedvezett annak a folyamatnak, hogy az egyes sajtótermékekben idegen nyelvből való fordítások jelennek meg. Azonban az ilyen más nyelvből fordított szövegek általában magukon viselik az eredeti nyelvből való átültetés jegyeit, már csak amiatt is, hogy a hírszolgálat legfőbb értéke a gyorsaság, ez viszont nem kedvez a nyugodt nyelvi megformálásnak, és időnként a fordítás rovására megy. A stilisztika szempontjából izgalmas lehet például az a kérdés, hogy az újságírók milyen nyelvi eszközöket választanak a szándékolt hatás, az olvasó befolyásolása, megnyerése céljából. Egy szociolingvisztikai vizsgálat azt tekintheti céljának, hogy milyen típusú nyelvi változás, gyakori előfordulása jellemző egy-egy sajtóbeli regiszterben. A magyar nyelvű sajtószövegek vizsgálatával foglalkozó munkák legnagyobb része a nyelvhelyesség, nyelvművelés szempontjait érvényesítette és érvényesíti ma is. Ezzel kapcsolatos dilemmám a következő: Folytatni kell-e csupán a hagyományos nyelvművelő szemlélet érvényesítését a kutatásban, vagy nagyobb előnyök származnának egy másféle megközelítésből? A szemléletesség kedvéért egy-két példán mutatom be az elmondottakat. Egy nyelvművelő cikkben olvastam a következőket: „Gyakori lett — napjainkra már a köznyelvben is — ez a kijelentés: én nem folyok bele ebbe, a Szövetség nem akar belefolyni a Liga ügyeibe. Bizony ettől is joggal borzong az ép nyelvérzékű ember háta, hiszen a folyásnak az a feltétele, hogy cseppfolyós halmazállapotú legyen az, ami folyik (legfeljebb légnemű). De sem az ember, sem semmiféle szövetség nem cseppfolyós, nem légnemű a
