Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: Irodalom és jelenlét
Könyvről könyvre indulnak. A feltehetően nem kevés időt és odafigyelést igénylő szintetizálásokra ennélfogva egy igencsak összetett irodalmi közegben kerülhet sor. Nem véletlen, hogy az említett integrálódási kérdések kapcsán Pomogáts Béla neve többször is felmerül a könyv lapjain, ő ugyanis iránymutató nézeteivel, tényszerű argumentációival és hozzáállásával rászolgált a kvalifikációra, miszerint „integráns személyisége a magyar irodalomnak”. (199.) A szerző reflexiói nem véletlenül kötődnek a továbbiakban a szlovákiai magyar líra megújulására. Lásd elsősorban Cselényi László, Tőzsér Árpád, Juhász R. József költészetének taglalását, majd a fiatal generációk lírai önkifejezésének vázolását, az életproblémák sajátos, általuk kifejtett megközelítését. Később lásd a szlovákiai magyar irodalom fél évszázadának szintetizált minősítését az Irodalmi Szemle ankétjában, ahol a prózaírók is kellő súllyal jelennek meg (Duba Gyula, Dobos László, Grendel Lajos). A szerző kitekintései vonatkoznak a szlovákiai magyar irodalommal kapcsolatos történeti, kritikai és esszéisztikus tanulmányokra (Pomogáts Béla, Fábry Zoltán, Fónod Zoltán, Tőzsér Árpád munkái), amelyek ugyancsak azzal a céllal születtek, hogy az előrevivő tendenciákat, műveket kellő arányban és mértékkel értékeljék. Alabán Ferenc könyvének harmadik fejezete A nyelv és műfordítás élményének folytonossága címet viseli. A téma bőséges problémafelvetést ígér. Valójában ezek sorjázásáról olvashatunk az alfejezetekben, hiszen a kérdéskör elemzése lehetővé teszi az olvasó számára, hogy visszatekintsen a középkorba, amikor az első fordítások születtek Magyarországon, illetve ugyanúgy a felvilágosodás korába, amikor a nyelvi/irodalmi életnek központi kérdése lett a műfordítás és a vele kapcsolatos elvárások rendszerezése, hiszen ez által alakult ki a tulajdonképpeni műfordítás gyakorlata. Ebben az irodalomtörténeti felvezetésben szó esik a legrégibb fennmaradt magyar nyelvű szövegemlékünkről, a Halotti beszédről és a Könyörgésről, az első magyar versről, az Ómagyar Mária-siralomról (amely ugyancsak műfordításnak tekintendő), majd a magyar Biblia-fordításokról, a szakrális szövegek fordításának metodikájáról, prózai szépirodalmi (fordítási) szövegek összevetéséről, majd a (mű)fordítok nyelvi és szakmai felkészültségéről. Egyebütt szól a szerző Kazinczy-programjárói, majd a nyelvújítást, az irodalom reformját és a műfordítás gondozását sem hagyja ki. Szinte törvényszerűen jelenik meg a következő alfejezet témájaként a magyar-szlovák műfordítások kérdésköre, amelynek közvetívő funkcióját és variábilis lehetőségeit szellemi hozadéka indokán sem hanyagolhatjuk el, azokról az értékekről nem is beszélve, amelyek az anyanyelvtanulás és idegenyelv-tanulás, a magyarságismeret vagy más nemzetekről való kultúraismeretek által segítik szellemi, lelki önépítkezésünket. Alabán Ferenc címválasztása találó és átfogó, mivelhogy egy nagy merítésű interpretációs anyagot és egyfajta integrációra törekvést egyaránt meglelünk könyvében A tudományos kutatásai alapján vizsgálódó tanár és irodalomkutató igényesen megírt tanulmánykötete gondosan berendezett, egységes anyag, amely a nyitottság, a továbbgondolás és a jobbítás jegyében született
