Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - FÓRUM - Koncsol László: „...Fábry csak a változó idők médiuma volt”
FÓRUM ben történt meg először az, amit 1970-ben, a Stószi délelőttök ürügyén, még életében írtam róla az Irodalmi Szemlébe, s bocsánatot kérek, amiért magamat idézem, hiszen semmi jobbat, érvényesebbet nem találhatok ki életművéről: „Ha Fábry ifjúságán nem gördül át a történelem, kifinomult érzékeivel türelmesebben tapogatta volna le a művészetek bonyolult, autonóm világát. Fábryt azonban a sors lázadóvá formálta, s figyelmét a társadalmi és történelmi igazságosságra tette érzékennyé. A lázadó pedig fegyvertársakat keres: a harcos ösztöne ez, s ha a bajtárs jól forgatja az igazság fegyverét, az sem igen baj, ha dadogva adja le a jelentést vagy rekedtebben fújja az indulót, míg a jó hangú, de gyáva katona nem bajtárs. A tábor nem differenciál, hanem egyesít. Ha háború van. márpedig Fábry szemlélete szerint mindig az van, a harci fegyelem, a puritán harci erkölcs a legfontosabb. Ha Fábry a mai és a hajdani bajtársakat köszönti, mindig ugyanazt a mozdulatot látjuk tőle: tiszteleg. Tiszteleg a szellem-erkölcsnek elkötelezett bajtársak előtt. A tisztelség az azonos célú beavatottak szertartása, s a táboron belül az erkölcs a harcosokat egyesítő alapelv. Az esztétikának, amely természete szerint nem egyesít, hanem differenciál, az egyszerit, a sajátosat, az egyénit, a megismételhetetlent kutatja, s a változatok kimeríthetetlen gazdagságában leli örömét, ebben a közösségben másodrendű szerep jut...” Fábry a húszas és főleg harmincas években másod-, harmad- vagy negyedrangú munkásírókat dicsért, s kiváló művészi teljesítményeket söpört félre, mert a világot differenciáltabban festették le, s a politikai és társadalmi állapotokat, főképp a kibontakozás esélyeit józanabbul ítélték meg, mint tábora. De itt kezdődik az a korszak, amelyben a világ Fábry számára is bonyolultabbá vált. El is mondta, s amikor egy történelmi pillanatban lehetett, meg is írta, hogy André Gide és mások leleplező beszámolói nyomán az ő szeme is rányílt a sztálinizmus infernójára. s ettől fogva nem írta le a kommunista diktátor nevét, sőt — írta — a vízzel a gyereket is kiöntve még a Szovjetunió szót is kerülte írásaiban. Gide 1936-ban adta ki Retour de l’URSS c. könyvét, s filológusi feladat volna, hogy megállapítsuk. Fábry szóhasználatában mettől meddig élt ez a magatartás. Nincs terem, hogy korszakról korszakra elemezzem Fábry szellemi hagyatékát. s készületlen vagyok rá. Egyébként is tudjuk, mi követte 1938 őszét. Fasiszta Szlovák Köztársaság, két várbörtön, majd az 1944—48-as napló tanuságtétele és A vádlott megszólal drámája. E művek már elárulják, hogy Fábry antifasizmusa 1945-től a szovjet fasizmus, antiimperializmusa a szovjet imperializmus ellen is szólt. Fábryt némelyek taktikai célzattal is marxista kritikusként emlegették, de amint az fönt említett kritikai írásomban egy rekonstrulált esztétikai rendszervázlatból kitűnik, semmi köze sem volt a marxista esztétikai rendszerépítő kísérletekhez. Fábry egy romantikus, az erkölcs traverzei köré emelt esztétikai konstrukció szerint mérte a művészetet. A Stószi délelőttök. tanulmányainak és kritikáinak logikája, szóhasználata és számos konkrét megfogalmazása is bizonyítja, hogy magában radikálisan leszámolt a szovjet kommunizmussal s a rendszer minden, táboron belüli változatával. Irodalomkritikus lett volna, ha a történelem másként alakul, s nem jelöli ki
