Irodalmi Szemle, 2002

2002/12 - GÁL SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Antalík József versei (Őszi dal, Titok, Tovább innen)

Antalík József versei

Törekvésünk reménytelen, Földi létünk értelmetlen.

De a remény létből fakad, Életünknek értelmet ad.

Tovább innen

Tél van, fehér gyász, csönd, köd és homály, Néma, dermedt nász, elmúlás, halál.

A hó, mint rongyos, foltos gyászlepel,

A bénult, fagyos tájon ünnepel.

Fenn fekete, kóbor varjak szállnak,

Sok árnytalan gonosz, kósza árnyak.

Lenn a fagyott, száraz kóró zörög,

Közte a halál nesztelen sündörög.

Szél, bolygó vándor, sírva hegedül, Hallgatom szót lan, árva egyedül.

Zsong, jajong, búsong fájó, halk dala,

Jön, árad, elönt emlékim hada.

Elmúltak már a nyári virágok,

Reményes, kába, szerelmi álmok.

Elmúltak csalfa, csókos leányok,

Asszonyok, drága, igaz barátok.

Magam maradtam. A nehéz csendben, Vénen, fáradtan a halált lesem.

Félek, rohannék, tovább, el innen,

Messze végtelen, Hozzád, Istenem!

* (Érsekújvár, 72 éves)