Irodalmi Szemle, 2002
2002/1-2 - FÓRUM - Koncsol László: „...Fábry csak a változó idők médiuma volt”
FÓRUM pokat, amelyeket kaukázusi hadifogságából küldött haza családjának; szeretném kiadni őket. Hogy fessem a jelenéseket, s érzékeltessem, miről van itt szó, engedelmükkel családom emléktárából emelek ki két epizódot. Édesapámék alakulatának, azt hiszem, dandárjának az volt a feladata, hogy fékezze Bruszilov előnyomuló orosz hadseregét a Kárpátok északi lejtőin, Galíciában. Beásták magukat, erős volt a tüzérségük, s ágyúikba rengeteg lőszert vételeztek. Ragyogó, meleg napos idő volt, az ágyúk előre belővé, s a gyalogság a magaslati lövészárokból mint egy páholyból nézte, ahogy az oroszok fölfejlődnek, s jellegzetes tömött, sűrű csatárláncaikban megindulnak a magaslat, a magyar vonalak felé. Amikor a kiszemelt sávba értek, megszólalt a magyar tüzérség, s okádta a robbanó acélzáport a támadók nyakába. Hullahegyeken próbáltak a támadók átkecmeregni, de azokat is szétfröcskölték a robbanások, a sátán gulyása készült az arcvonalban, tisztjeik lóhátról kancsukával űzték volna előre katonáikat, s édesapám a távcsövével látta, amint egy ágyúgolyó az egyik ilyen kancsukázó tiszt lova alatt robbant föl, s az állatot lovasával együtt több darabban emelte a levegőbe. Korábban történt, hogy ezredük foghíjait frissen kiképzett bosnyákokkal tömték be, s velük együtt indultak a soron következő éjjeli szuronyrohamra. A bosnyákok a szokásosnál több rumot kaptak, mert ez volt az első bevetésük, és sikerült meglepniük az oroszokat. A magyarok tartották magukat a konvencióhoz, amelyik orosz a karját föltartotta, bántatlanul hátra küldték, a bosnyákok viszont vérengzők és fékezhetetlenek voltak. Betörtek a gondosan kiépített tiszti fedezékekbe, ahol a csillagokkal dekorált katonák az állóháború szokásai szerint hálóingre vetkőzve aludtak, s az ágyból kiugráló, karjukat égre lökő, fegyvertelen férfiak fejét lenyomva, hátukba verték rohamkésüket. Édesapám, a pataki teológus hiába üvöltött rájuk, a bosnyákok sem magyarul, sem németül nem értettek, fogalmuk sem volt, mit akar ez a tejfölösszájú, ordítozó magyar tiszt, aki tizenkilenc-húsz esztendős volt akkor. Fölfordult a gyomra, kirohant a lövészárokba, és hányt. Részese volt az ellenséges, orosz és magyar frontvonalak barátkozásának, s hogy másnap már szuronyrohamra vezényelték őket egymás ellen. Ha Fábryhoz közelítünk, ítéletei mögé, jóllehet nem beszélte ki őket, az ezekhez hasonló élmények tömkelegét is oda kell látnunk. Könyvtárnyi szép- és pszichiátriai szakirodalom szól az európai háborúkban s a vietnami fegyveres kalandokban részt vett férfiak pszichózisairól, s arról, hogy miként lett oda a két vesztes háborúval, a kritikán aluli magyar ország- és nemzetképpel s a vesztes 1956-tal, a tengernyi vérvesztéssel Magyarország. Mit jelent húszmillió halott, egy szétlőtt földrész, egy imperialista béke, néhány gyarmattartó, imperialista nagyhatalom kaján békéje, amelyből csak két szörnyeteg, a fasizmus és a kommunizmus s egy még szörnyűbb, immár az egész világra szétharapózó második világháború következhetett. Az első világháború frontélményei nyomán a háborúellenesség s a háborúkat szülő imperializmus hívta ki Fábry publicisztikáját. A trianoni békeszerződés fölötti kétségbeesése is ebből fakadt föl. Két olyan nagyhatalom, amely pár évszázad alatt minden kiszolgáltatott földrészt leigázott, kizsigerelt és fegyveres terror alatt tartott, darabolta föl azt a Magyarországot, amely nem is önhatalmúlag, hanem a Habsburg Birodalom félgyarmati
