Irodalmi Szemle, 2002
2002/12 - GÁL SÁNDOR KÖSZÖNTÉSE - Gál Sándor: Utórezgések (1.) (napló)
A hatvanöt éves Gál Sándor köszöntése véletlenül — a hátsó könyvsorból — egyszerre csak előttem volt a szent Márk leírása lagúnástul, Velencéstül. Az egész történelem. És egy nekirugaszkodásra újra elolvastam azt az alig százharminc oldalas különleges „bedekkert”. Merthogy a Sztravinszkijnak ajánlott kötet lényegét tekintve az volna — útikalauz. A francia „új regény” jeles képviselőjének írói kvalitásairól azt hiszem, felesleges ma beszélni, hiszen, akit egy kicsit is érdekel a XX. század irodalma, az minden bizonnyal beleütközött Bútor munkáiba. A velencei szent Márk leírásának újraolvasása közben nekem azonban valami egészen más ragadta meg a figyelmemet. S ez nem egyéb, mint az anyagismeretnek az a már-már pazarló bősége, amelynek Michel Bútor birtokában van. Azt már korábban is tudtam a szerzőről, hogy egykor zenei pályára készült, hogy foglalkozott művészettörténettel, filozófiával; erről tanúskodik az elrongyolódott tanulmánykötete is, ám a szent Márk leírása ezen túl valami más, példaértékű üzenetet is hordoz magában. Történetesen, hogy írni — egyáltalán: dolgozni — csak olyan alapos tárgyi ismeretanyag birtokában volna szabad — és érdemes —, ahogy Bútor teszi ezt ebben a különös útikalauzban. Építészeti, történelmi, mitológiai, képzőművészeti jártassága csodálnivalóan lenyűgöző. Példának álljon itt egy rövid idézet: „A két Saint-Jean-d’-Acre-i oszlop, a négy porfír «mór»: talán a tetrarkák, vagyis Diocletianus, Maximiliánus, Galerius és Constatinus, akik 297 és 307 között társuralkodóként irányították a Birodalom ügyeit; mások szerint szaracénok szobrai, akik el akarták rabolni a Kincset, és ezért büntetésből kővé változtak; a bazilika oly erős és hatalmas, hogy még ellenségeinek testét is fölszívja falaiba...” Persze ez csupán egy parányi, kiragadott fragmentum a pazarló egészből, de még így is sugárzik belőle az egység és a tágasság időben és térben — egészen hozzánk elérőn... Azt hiszem, ilyen szövegek olvasása közben ébred fel az emberben a tudás iránti csodálat és tisztelet, ami, ugye, elvben akárki számára elérhető, de biztos, hogy keményen meg kell dolgozni érte...
