Irodalmi Szemle, 2002

2002/12 - Csoóri Sándor: Az első kör (esszé)

Az első kör

azonosította, azaz: a fasizmussal Tagadhatatlan, hogy szorongásának volt oka, de nem az illyési katarzis alapján.

Illyés, a saját bevallása szerint a Pusztulásban elkövetett egy hibát, amely ürügyet adhatott a szándékos félreértésre. A szöveg egyetlen, nagyobb zárójeles szakaszában arról beszél, hogy a gyászos vidékről visszaérkezve Pestre, maga magától is megkérdezi: nem rosszul ítéli-e meg a magyarság helyzetét? Az íráson túl baráti eszmecserében is szívesen megosztaná valakikkel ezeket a kételyeit. De, szerinte, Pest levegője igazán nem alkalmas efféle eszmecserére. Ezt írja szó szerint: „Barátaimnak nemigen szólhattam róla; van egyáltalán köztük, aki a népből származik, hány író van, aki a népből származik? S hány, aki a nép között él? Mert csak az ismerheti igazán a népi magyarságot, tehát a filozófia szerint is, amely az ismeretet azonosulásnak tanítja, csak az egészen magyar, tetőtől talpig, tehát nemcsak eszével, de ösztönével is, amelyre a közelgő veszélyek idején van olyan nagy szükség. Hány ilyen magyar író van? És politikus? És újságíró, és tudós, és gazdasági hatalmasság és forradalmár, egyszóval olyas (valami), ami Pestet teszi? Először éreztem, hogy Budapest nincs Magyarországon; fölötte, alatta vagy mellette van...”

Freud és Jung budapesti híveinek rá kellett volna eszmélniük arra, hogy akit végzetes ügyek foglalkoztatnak, babonás túlzásaival is a végzetet szeretné arrébb hessenteni. Utólag is sajnálkozhatunk azon, hogy a támadók nem a mélylélektan bugyraiba ereszkedtek alá, hanem az egyetemes néprajzéba. Ekkortájt már egyre több helyről hallhatták, hogy vannak olyan afrikai törzsek, amelyek külön fétiseket, gonosz isten-bálványokat faragnak maguknak, és sötét indulataikat úgy vezetik le, hogy szögeket vernek beléjük, vagy megkorbácsolják őket nyilvánosan.

Ilyen szerepet szántak némelyek Illyés Gyulának is. Illyés megpróbált védekezni ez ellen az „urbanista mágia” ellen, egyszerre két szólamban is. Goda Gábornak adott interjújában kijelenti, hogy a „mi mozgalmunk nem a németek ellen irányul, hanem a magyarokért való, hogy megadassák a magyaroknak is az a kulturális boldogulási lehetőség, ami megadatik a németeknek”. A védekezés másik szólama ugyanilyen őszinte és nyílt: „Hitvány dolog engem antiszemitizmussal vádolni, noha őszintén bevallom, hogy nagy erkölcsi erőfeszítésembe került, hogy ne legyek azzá, miután a zsidóság részéről annyi támadás ért, hogy csak egy szilárd elvi álláspont tarthatott vissza attól, hogy antiszemita legyek... Nem vagyok antiszemita, még fajvédő sem, és ha a magyarságról szólok, nem a fajt értem rajta, hanem a népet, és ezért, ha a magyarság érdekeit védem, elsősorban humanista szempontból teszem azt, lelkiismeretemre és európaiságomra hallgatva.”

Egy későbbi visszaemlékezésében még azt teszi hozzá a föntiekhez: „A magyar, a pesti polgárság jelentős része zsidó származású volt; hát még a hitleri értelmezés szerint. Önként adódott, hogy a két áldozat összefogjon, ha csak a veszély idejére is. Ha életről-halálról van szó, oly mellékes, ki jut előbb sorra. Ez, sajnos, tévedés. Nem képzelt még el vízbefúlókat, aki elcsodálkozik, milyen harcra képes két halálraítélt egymás ellen is még egy perc életért.”

Amit Illyés költői metaforája úgy mutat meg, hogy elrejt, később mi történelmi valóságként élhettük át. A százados szorongásokat elraktározott