Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - ILLYÉS GYULA ÉLETMŰVE A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓBAN (Tolvaj Bertalan: Dőlt bitorla, Rákos Péter: Illyés Gyula lírájáról, Turczel Lajos: Illyés Gyula és a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalom, Tőzsér Árpád: Stósz, 1965. május, Emil Boleslav Lukáč: Találkozásaink, Zalabai Zsigmond: a tárgyilagos indulat költője, Fónod Zoltán: Hittel, hűséggel, Bodnár Gyula: Találkozások a költővel, Ozsvald Árpád: Illyés Gyula nyolcvanéves, Zs. Nagy Lajos: A legcáfolhatatlanabb beszéd)
Illyés Gyula életműve a csehszlovákiai magyar sajtóban BODNÁR GYULA Találkozások a költővel Illyés Gyula nyolcvanéves Ősz van, szép ősz. Négy körül járhat az idő. Lakótelepi szobám ablaka alatt a délutáni csend megtelik hangokkal. Emberek, gyerekek és felnőttek hazatérőben iskolából, napköziből, munkából. Gyerekkocsik, kerékpárok, autók is. Köszönések, sietős mondatok. A szemközti háztömb erkélyein száradó ruhák. Az egyik ablak üvegéről kiúszik a lenyugvó nap tükörképe. Nagyjából ez van kint. A felszínen. Bent, Illyés Gyulával. Sorsválasztókját olvasom. Megkértek, mondanék véleményt, megtud-e birkózni amatőr színjátszó csoport ezzel a drámával, melyben egy ember kutatja múltját, hogy megtalálhassa és azonosíthassa önmagát, hogy tudja, hova, kihez, kikhez tartozik. Egészen belemelegszem, megrendítő, katarktikus erejű helyzetek, párbeszédek sorjáznak, hogy szinte magukba rántanak a szép őszidőből. így vagyok hát most, Illyés Gyulával, akivel a minap is találkoztam a feleségem révén. Igaz, csak egy pillanatra. A János vitézt tanítja az ötödikeseknek, a János vitézt pedig Petőfi írta, Petőfiről meg Illyés írt könyvet, amelyet szeretne megmutatni a gyerekeknek, és ha jut rá ideje, olvasna is föl belőle nekik. Mutassam hát meg, melyik polcon, hol találja a könyvet. Mondanám, bizonyára a jubileum játszik közre (kezemre?), hogy ezekben az októberi napokban megszaporodtak találkozásaim Illyés Gyulával. Csakhogy ez nem lenne igaz. Mert bármikor lehetne napja e jubileumnak, a fennebb említettekhez hasonló, rövid vagy hosszabb együttlétekből kapásból idézhetnék. Hol egy vers, hol egy esszé, hol egy színmű, hol egy regény bukkan elém Illyésről — véletlenül, vagy mert éppen őt kívánom olvasni. Jelen van lenyűgözően sokrétű és sokszínű, ugyanakkor egységes életművével. A Nehéz földdel, a Puszták népével, a Petőfivel, az Ozorai példám 1, a Fáklyalánggal, a Hetvenhét magyar népmesével, a Dózsa Györggyel, a Dőlt vitorlával, a Khárom ladikjával, az Ingyenlakomával, a Szíves kalauzzal, a Hajszálgyökerekkel, az Iránytűvel, hogy csak néhányat említsünk a rengeteg munkából, melyekkel Illyés Gyula minden irányban kitágította a magyar irodalom határát. A világ felé is. Tette, tehette ezt a tehetségén kívül annak a fölismerésnek a birtokában, hogy a költő dolga Magyarországon — a Csokonai-Petőfi-Ady-vonalat követve — küzdeni a nép felemelkedéséért, méltóságáért, jogaiért. Azért a szegényparasztságért, a tanyaházak népéért elsősorban, akiknek a sorsa a Párizst megjárt, az avantgárd irodalmi-művészeti körök, munkáselőadások eszméit magáévá tevő fiatal Illyés számára — noha maga is pusztán született és nevelkedett — a megrázónál is megrázóbb élményt jelentett. Párizsból „egyenest hát a pusztára mentem..., és rögtön feladatra sarkallt az a kép, amit a saját népem sorsáról láttam... Nem akartam soha mesterség szerint író lenni; hazajövet nem is igen álltam meg Pesten. Azért mentem rögtön haza szülővármegyémbe, mert ott — tapasztalatszerzés végett is — valami
