Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - „NEM MENEKÜLHETSZ” (Illyés Gyula verseiből) (Jel, Haza a magasban, Nem volt elég, Áldozás, Bevezető, Elvadult szeretet, Egy mondat a zsarnokságról, A magánszorgalmú kutyák, Koszorú)
„Nem menekülhetsz” Elvadult szeretet Beteg vagyok; már kezemen is láthatod: szárazon, forrón, eresen ül kezeden. Sovány karom végén, mint vadmadár-karom, mint rabló, vad gyökér nyomul a szomjas ujj. Le szívedig hogy fúrná hajszál-ereit az elvadult szeretet — kell még neked? Fagyöngy a fát szopja meg így, hogy télen át hóban is ő legyen, csak ő friss-zöldelő! Beh csúf vagyok azzal, ami lényemből ott kuporog, szürcsölve meleg életedet! Hogy megvetek agyammal minden helyzetet, hol léleknek lélek lapul áldozatul. S hogy feszülök, szívemmel hogy menekülök szívedhez, s mint a pók, ha fog, vért úgy lopok. Szégyenkezem e nadály-szomjamon, ezen a szipoly-éhen, mely beléd fúrja fejét. S mégis: hitet, életet adj, bár a tied. Mint a pelikán-anya, tudj táplálni úgy! Hiszen neked mentem, hisz kettőnk pénze lett a jövendőm — mondom, noha tudom: oda! Ilyen gálád önzésbe hull végül a vágy? Ily szörnyként fal s öl, ha szeret szív is szívet? Oh hány konok őslénykori indulatot költ még ellened (s ellenem) a — szerelem?! Azzal, ahogy igazammal is így csalok. Vérem, húsom vagy. Borzalom: ennivalóm. Egy szóm se lesz, ha fölkelsz és továbbsietsz, szíved bár végső birtokom gyanánt fogom. Egy szóm se lesz ellened (s ellenem) csak ez: szerettelek, sosem ilyen híven! ( Új versek, 1961)
