Irodalmi Szemle, 2002
2002/11 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT ILLYÉS GYULA - Török Elemér: Mert valami mindig lehetséges...
Mert valami mindig lehetséges. ezután jön újra az emelkedés vagy a teljes feledésbe merülés. Itt még azonban nem tartunk, Illyés még mindig a mélyponton van, de az bizonyos, hogy méltó helyére kerül majd ő is. S talán nem azoknak lesz igazuk, akik azt állítják, amit ő is állított egy régebbi naplójegyzetében Márairól szólva, ti., hogy Márai minden rehabilitációs kísérlet ellenére sem tartozik a magyar irodalom legelső vonalába (akkor még nem látszott az azóta mindent elöntő, a magyar nyelvterületen is túláradó Márai-reneszánsz). Tehát hiszem, hogy nem azoknak lesz igazuk, akik azt állítják Illyésről, amit ő Márairól, de az biztos, hogy a helye ott lesz a XX. századi magyar irodalom első vonalában. Ennek máris látható előjele, hogy a Korunk ankétjában, a XX. század legszebb magyar versei között ott van az első tíz közepe táján az Egy mondat a zsarnokságról is, s nem kérdőjelezte ezt meg még az az Orbán János Dénes sem (van-e, ki e nevet nem ismeri?), aki pedig anélkül, hogy bárki kérdezte volna erről a véleményét, a Duna TV-ben a Korunk-ankét apropóján pökhendi-nagyhangon harsogta, hogy ugyan mit keres a legjobb magyar költők között Juhász Ferenc? Amiből is következik, hogy Juhász Ferenc még nem, de Illyés már igen. S végezetül egy-két privát Illyés-élményem. E sorok írója ott volt (fényképek bizonyítják) azon a nevezetes stószi találkozón 1965-ben, ahol először fogott kezet egymással Illyés, Fábry és Forbáth Imre. Döbbenetes volt, hogy csak most, hatvanon túl találkoztak először, több évtizedes szellemi kapcsolatok után. Két pillanatkép: séta a stószi hegyekben. A téma a szlovák-magyar kapcsolatok. Illyés, a mindig higgadtnak hitt költő, lobogó sörénnyel (már amennyi sörénye volt még) szenvedélyesen gesztukulál s fennhangon kiáltja szinte, hogy eddig mi nyújtogattuk a kezünket a szlovákoknak hiábavalóan, most már elfogadják a franciák is (akkor jelent meg franciául egy kötete s játszották egy drámáját, ezen magam is ott voltam Párizsban), fütyülünk a szlovákokra (s gondolom, főként a románokra is gondolt). Döbbenetes volt az élőkép s az is, ahogy Flóra asszony próbálta csitítani a nekihevült bárdot, egyrészt nyilván egészségi okok miatt, másrészt a körülményekre való tekintettel, hisz sereglettek körülöttünk a besúgók. A másik kép: Fábry sok ezer kötetes könyvtárában arról panaszkodik a két bárd, hogy milyen nehéz valamit megtalálni. Illyés válasza: legegyszerűbb, ha az ember újra megveszi. TÖRÖK ELEMÉR Mert valami mindig lehetséges... Valahol már említettem, hogy szülőfalumban, Leleszen tizenéves suhanc legénykeként, szárnyaló szép gondolatokat leginkább az iskolában, tanítóimtól hallottam. Bár élő költőt már a negyvenes évek elején láttam és hallottam szavalni. A költő neve: Mécs László, aki akkor már Királyhelmecen volt plébános. Cziráki László, kántortanító úr hívta őt meg 1942-ben és 1943-ban irodalmi estre. De nemhogy Mécs Lászlónak, még Petőfi Sándornak sem lehetett fellelni egyetlen kötetét sem a környezetemben...
