Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Borcsa János: Irodalmi horizontok
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Érdekes, hogy az album szitanyomat-illusztrációinál milyen fontos szerep jut — kivált a föntebb említett Szemed esetében — a grafikát megszakító felületnek (üres térnek). Ettől lesz izgalmas például az Önelőhívást rajzi módon újrateremtő, föltehetően a grafikus önarcképe fölött „lebegő” fehér sík artisztikus megválasztása is. Nem mintha a zsúfolt képmező (ilyen a Fától fáig túl didaktikusra sikeredett rajzi megfelelője) nem jelentene valaminő, akárcsak hangulati fogódzót, de sokkal szerencsésebb az az — absztraktabb — értelmező gesztus, ami a Lovak című költemény harmadik grafikáját, a legsikerültebb változatot, érvényessé teszi: a „szuperszonikus gépeket” ugyancsak fölvillantó, fölényes ecsetkezelésről, rajztudásról tanúskodó suhanás képi illúziója. A Kányádi-vers szerkezetét — legkönnyedebb szólásai is ezért súlyosak —, az idő (a személyes és történelmi idő) drámája feszíti. Ez a lényeges vonás, mert Részegh Botond nyitott füllel hallotta és még nyitottabb szemmel olvasta az erdélyi poétát, a legsikerültebb grafikákon ugyancsak fölfedezhető. Mi több, súlyt ad a grafikus értelmező gesztusának is. Borosa János Irodalmi horizontok DÁVID GYULA: ERDÉLYI IRODALOM — VILÁGIRODALOM című kötetéről Dávid Gyula tanulmánykötetének címe (Erdélyi irodalom — világ- irodalom). amellett, hogy egy olyan kérdéskört vetít előre, amely az olvasót a cím közvetlen jelentése révén lefedett szellemi területekre hangolja, egyr szűkebb körű befogadóközösség számára utalást is tartalmaz egy nevezetes irodalomtörténeti momentumra, az Erdélyi Helikonnak. Kuncz Aladár szerkesztése alatt (1929-31) megjelent ankétjára, amely Kisebbségi irodalom — világirodalom cím alatt volt követhető a folyóirat 1930—31-es évfolyamaiban, neves és szakavatott résztvevők mutatták be az európai regionális irodalmakat, illetve ezeknek és a világirodalomnak a viszonyát. A köteteimbe foglalt utalás az említett ankétra nem tekinthető véletlennek a kolozsvári irodalomtörténész részéről, minthogy a kötetbe gyűjtött tanulmányok egyike (Kisebbségi irodalom — világirodalom) magának a korabeli nagy ívű széttekintésnek a bemutatására vállalkozik, más tanulmányokban pedig a kisebbségi magyar irodalom státusának a kérdése vetődik fel. Vagy irodalomtörténeti megvilágításban, az 1928-as „skizma-pört” feldolgozva (Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről), vagy elméleti szempontból vizsgálja ezt Dávid Gyula (Töprengések az erdélyi/romániai magyar irodalomról) esetleg valamilyen pubiieisztikus formában, alkalmi felkérésnek téve eleget (A kisebbségi magyar irodalom válsághelyzetei, A magyar irodalom egységének gondja — Schengen árnyékában). Ezek az írások s a hozzájuk lazán kapcsolódó irodalomtörténeti tanulmányok, kritikák, vitacikkek, valamint egy komparatisztikai dolgozat rajzolják ki a kötet egyik nagy gondolati tartományát, a Trianon utáni erdélyi irodalom
