Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - Szakonyi Károly: A fatelep (novella)
— A, vagy úgy! — mondta Hermán. — Ezt azért mondja, mert így már érti a korkülönbséget, igaz? — Nos, valóban... Harminc év... De ez tart fiatalon! — nevetett a házigazda. — Igazán nem erre gondoltam — szabadkozott Hermán. — Nézze, nem tagadom le a koromat. Hatvan múltam. De még jó erőben dolgozom, és a fejem is fog... — Franciára váltott, hogy ifjabb Hermán is értse. — Még igényt tart rám a szakma! — Szóval itt nyaralt a nagynénjénél? — kérdezte izgatottan Hermán. — Akkor emlékezhet a fatelepre. — A fatelepre?! Hát hogyne! A nagynéném egyedül vezette ötvenegyig, amíg nem államosították. Akkor vette át a Tüker. — A nagynénje... — vert egyre hevesebben Hermán szíve. — A nagynénjét nem Perlócinénak hívták? — Perlóciné! Dehogynem! Hát ismerte? — Ők vették meg az apámtól a kereskedést, amikor a törvények rákényszerítették, hogy eladja. — A kedves papát nem ismertem. — Nem, mert ő már nem volt itt akkor. Már nem voltunk itt akkor. Az óbudai téglagyárban gyűjtöttek össze minket. Családostul. Onnan aztán tovább... már ősszel. Nagyanyám útközben meghalt a vagonban, az anyámtól és a húgomtól elválasztottak, az apámat és engem sáncmunkákra vittek. O tífuszt kapott, és bennégett egy barakban, amikor... Egyszóval mindenki elveszett... Én aztán kinn maradtam... előbb egy amerikai hadikórházban, onnan hollandokhoz kerültem... Internálás, később egyetem... Mérnökként kerültem Belgiumba... A feleségem flamand. A fiam már nem is tud magyarul. Ifjabb Hermán, ha nem is értette igazán, de tudta, miről beszél már megint az apja. Megpróbálta elterelni a beszélgetést. Csakhogy Hermán újra kezdte. — Említette, hogy a nagynénje özvegyen vitte a kereskedést. Hogyhogy? — A nagybátyám negyvennégy telén meghalt. A várost körülfogó gyűrűben éltek hónapokig. A kertjében érte a lábát egy aknaszilánk. Nem volt orvos... a seb üszkösödött, vérmérgezés. így hallottam. Hetekig el sem tudták temetni. A kamrába fektették néhány deszkalapra. Emlékszem a kamrájukra..., amikor a háború után a nagynénémnél nyaraltam, mindig viszolyogtam, hogy ott feküdt kiterítve... Nagy hidegek voltak, rettenetes fagyok, így aztán... képzelheti. Végre, ahogy csitultak a harcok, feltették egy kézikocsira... A telepről hozták el. Kézikocsi, amin a... — Amin a kisebb megrendeléseket szállították a házakhoz. Hogy ne kelljen befogni a lovakat — mondta bólintva Hermán. — Tudom. — Igen. Azt hiszem... Szóval azon húzták ki a temetőbe. Fagyos volt a föld... nehezen tudták eltemetni. Hallgattak. A háziasszony kínálta a szendvicseket, töltött a poharakba. — Tehát így végezte ő is — szólt csendesen Hermán. — Perlóci úr is. Apám becsülte, tisztességes ember volt. Segített nekünk. Ahogy lehetett. És amíg lehetett. — Örülök — mondta a házigazda —, hogy így emlékszik rá. Csak A fatelep
