Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - Szakonyi Károly: A fatelep (novella)
illetőségük szerinti járás főszolgabírói hivatala engedélyezte a helyiérdekű vasúttól bérlendő 406 négyzetméternyi területen épületfa, tüzelő- és építési anyagok árusítására egy kereskedés létesítését. A véghatározat 22 pontban meghatározott feltételeiben többek között arról is rendelkezett, hogy hány vagon szén és fa, valamint egyéb áru tárolható és milyen körülmények között, hogy esetenként a fűrészport össze kell takarítani és tűzbiztos helyen halomba gyűjteni, a munkások részére öltözőhelyiséget kell építeni, ahol például a magukkal vitt ebédet megmelegíthetik, és így tovább. Hermán apja mindezeknek és még sok minden másnak eleget téve a környék megelégedésére kereskedett. Szerették őt is, a családját is. Amikor a kis Hermán megszületett, vagy amikor később a húga világra jött, a szomszédok mindenféle ajándékokkal kedveskedtek nekik. Házuk nyitva állt mindenki előtt. Baromfit neveltek, ahogy a telepiek általában, csak sertést nem hizlaltak, noha nem voltak ortodoxok, de a télidőn szokásos disznótoros csomagokat, amit azok a vevők hoztak, akik rendszeresen hitelt kaptak az őszi tüzelőbeszerzések idején, elfogadták. A sült hurkát, kolbászt párolt káposztával és tört burgonyával Róbert nagyon is szerette, csak a nagyanyja ragaszkodott a kóser koszthoz, és az ünnepeket is rendre megtartatta velük. Az iskolai órák után szívesen lődörgött a fatelepen, ahogy maguk között hívták a kereskedést, nézte, hogyan vágja fel az ölfákat Albert, a mindenes munkás. A benzines fűrész bele-belesikkantott a délután csendjébe, a gép körül gyűlt a tűzifa, némelykor Róbert, már nagyobbacska korában maga is segített az öblös vesszőkosarakban a fészerbe hordani a hasábokat. Máskor meg üldögélt apja irodájában, tanulgatott vagy olvasott, míg az öreg Hermán könyvelt, megrendeléseket írt a bányák és erdőgazdaságok igazgatóságainak, fogadta a vevőket. A fiú ismerte a szokását, hogy számlaírás közben sem veszi ki a szivart a szájából, s mindig várta, mikor hull le a parázsról a hamu az apja mellényes hasára. Hermán úr középtermetű, kissé köpcös ember volt, valaha göndör fekete haja ritkult és őszült, már jóval elmúlt ötven, mert későn nősült, ahogy mondani szokta, előbb egzisztenciát akart teremteni. Kereskedelmi érettségivel tisztviselősködött egy ideig — ebből ugyan nem sok jövedelme származott —, de egy családi örökség révén hozzájutott a környék homokbányáihoz, ezek hasznából nyitotta meg kereskedését a vasútállomás szomszédságában. ahová egy mellékvágányra érkeztek az ölfaszállítmányok vagy a bányákból a szén, a gázgyárból a koksz, és a különböző helyekről az építkezésekhez szükséges anyagok. Harminckilenc szeptembere óta Hermán úr esténként fokozott figyelemmel hallgatta a rádiót, ilyenkor nem volt tanácsos zavarni, ott ült az Orion készülék mellett egy mély fotelban, mellette a földön néhány kiolvasott napilap, egyeztette a hallott meg az olvasott híreket. A hírek egyre nyugtalanítóbbak voltak. Ugyan a lengyelek elleni támadásról, hadseregük katasztrofális összeomlásáról és csakhamar Varsó elestéről még békés nyárutón kiáltották a rikkancsok a főcímeket, az üzlet is jól ment, és a család életét sem zavarta még semmi, de a háború, ezt jól tudta Hermán úr, elkezdődött. A fővárosból időnként kilátogató barátok, a vacsora utáni konyakozás és feketekávézás közben, elemezve a politikai helyzetet, sötét jövőt emlegettek. Hermán úr, Szakonyi Károly
