Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - Paul Badde: Zvi Kolitz (beszélgetés)
Paul Badde Rackover végakaratát”, melyet „a varsói gettó romjai közt találtak.” A mítosz él, megingathatatlanul. Közben a Zvi Kolitzcal kapcsolatos, tőle, róla és hozzá írott levelek és anyagok hat vastag dossziét töltöttek meg a polcomon. Amerikában tavaly ismét kiadták Joszl Rakover Istenhez intézett szavait, s a szöveghez — más tudósok mellett — van Beeck professzor írt új, kiváló tanulmányt. Az én magazincikkemet 1994 őszén átdolgozva önálló könyvecske formájában jelentettem meg. A legcsekélyebb hatással sem volt a Joszl Rakover-mítoszra. Joszl Rakover saját törvényei szerint mozog, és útja még nem ért véget. „A Joszl Rakover egy olyan zsidó története, akit úgy szállt meg a hite, mint valami Dybbuk”, mondta halála előtt Isaac Bashevis Singer. 1994 nyarán néhány hasonló idézetet szedegettem össze, hogy némi reklámot csináljak a suta című kis kötetnek, mely az egész históriát először adta közre könyv alakban. George Steiner egy levelében kijelentette: Rakover alakja bizonyítja, hogy a zsidók „istenvágyban” szenvednek úgy, ahogy mások honvágyban vagy szerelmi vágyban. Egy kommentárban Klaus Beger teológus Joszl Rakover siralmát nemcsak Jód és Ezsdrás könyveihez hasonlította, hanem Pálnak a Róma-beli kis gyülekezethez írott levele kilencedik fejezetéhez is. És aztán, július 18-án reggel, azt hallottam az autórádióból, hogy Buenos Airesben felrobbantottak „egy zsinagógát”. A nap folyamán a híradásokból kiderült, hogy reggel 9.55-kor egy zsidó-amerikai segélyszervezet épületét, a Calle Pasteur 633. számú házat földig rombolta egy bombamerénylet. A támadást szándékosan úgy időzítették, hogy minél több dolgozó legyen bent. úgyhogy majdnem kétszázan tartózkodtak a hétemeletes épületben. A robbanást az egész városban hallani lehetett. Még órák múlva is pokoli állapotok uralkodtak a Barrio dél Once-beli keskeny utcában. Napokig fog tartani, amíg az összes áldozatot kiássák a romok alól — halottakat, élve eltemetetteket, súlyos sérülteket. Ez volt az az épület, melyben egy évvel korábban Elena Berlfein és Lateur atya megtalálta Zvi Kolitz novellájának lappangó eredetijét. A rádió is említette, hogy az épület harmadik emeletén könyvtár volt. Ott kellett lennie a szövegnek. Elképzeltem, mekkora por fedhette a Di Yidisbe Tsaytung archivált évfolyamait: a helyi érdekű lap már sok éve megszűnt. Mennyit kellett Elena Berlfeinnek lapozgatnia? Minden 1946 szeptemberében megjelent lapszámot oldalról oldalra végig kellett néznie, hiszen az állítólagos remekmű, melyet Lateur atya kérésére keresett, egyik szám tartalomjegyzékében sem szerepelt. Végül rábukkant, egy lengyel bank, egy szabóság, egy lámpaszaküz- let, egy kamáslibolt, egy csapágykereskedés, valamint egy ágykészítő kárpitos hirdetései között, a Jóm Kippur előtti utolsó szám legvégén, a 39-40. oldalon, ahogy ujja végigfutott a sorokon: „In eyner fun di khurbones fun Varshever Geto... iz gefunen gevorn... dér folgender testament. " Hirtelen magam előtt láttam Zvi Kolitzot. „Tudja, mi gyötör engem a legjobban? Hogy mind a mai napig nem olvastunk semmi olyat, ami szavakba tudná önteni, mi történt velünk. Nincs kifejezésünk az igazságra. Olyan seb ez, amely nem tud begyógyulni. Helyettünk senki se tudja kimondani. Mi nem tudjuk megragadni. Kifejezhetetlen. Talán nem is kell, nem is szabad, hogy
