Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - Paul Badde: Zvi Kolitz (beszélgetés)
Paul Badde köszönhették. A régi szaloniki családból származó szefárd szépség egyetlen éjszaka alatt lemásolta a szöveget a legeslegelső angol fordítás alapján, mivel nem tudta biztosan, látja-e még valaha az életben a férfit. Olyan, hogy xerox, akkor még nem létezett. „Egész éjszaka írtam”, emlékszik vissza az asszony. Ezután sok-sok évig szállodai szobákban laktak — New Yorkban meg mindenütt a világon, később fiukkal, Jonathannel együtt — és az egyetlen állandó címük egy tel-avivi lakás volt. A „mindig útrakészen” állapotában volt, afféle művész- vagy nomádélet. De aztán végül New Yorkban telepedtek le, ahol már hosszú ideje folyton szállodákban laktak. A Földközi-tenger partján lévő lakásukból nem lett igazi otthon, bár még ma is, ha Izraelben jár, minden kő alól egy emlék bújuk elő, és évenkénti jeruzsálemi útjuk egyetlen hosszú sóhajtás. A zsidó államiságnak ez a radikális harcosa mára már csak a békét kívánja egész szívéből hazája számára: békét önmagával és békét minden szomszédjával. Évek óta visszafojtott lélegzettel követi nyomon az úgynevezett békefolyamatot. Minden megtorpanástól rosszul lesz. „Ha Izraelben maradtunk volna”, jegyzi meg a felesége, „Zvi alighanem évek óta halott lenne.” „Nincs csábítóbb a sikernél,” adja Kolitz magyarázatát, hogy miért költözött el olyan korán Amerikába. „Annak idején a filmem sikere csalt el Izraelből.” Én más verziót is hallottam távozásának okáról: hogy összeveszett volna Menachem Beginnel, aki addig közeli barátja volt. „Nem”, mondta az asszony, amikor először kettesben maradtunk, „szerintem énmiattam jött el Izraelből, mert nem beszéltem elég jól héberül.” Ki tudja? Kolitz mindenesetre ismerkedik az Egyesült Államokkal, és Joszl Rakover váratlanul ismét keresztezi életútját. Miközben éppen a filmjét mutatja be New Yorkban, rábukkan a jiddis sajtóban egy cikkre Jacob Glatstein, a költő tollából, mely szerint Izraelben élénk vita folyik arról, hogy Joszl Rakover beszéde Istenhez vajon hiteles dokumentuma-e a varsói gettónak, avagy a képzelet műve, és vajon a szerző él-e még vagy már meghalt. „Semmit sem értettem az egészből. Addig állandóan Ben Gurion mellett voltam a sivatagban, és a héber sajtón kívül semmit sem olvastam.” Egy pillanatra elneveti magát. „Úgyhogy fölhívtam az újságot, és írtam nekik egy levelet, mondván: »Én ezt nem értem.« Hiszen sosem tagadtam meg a nevemet.” De ennyi év után Joszl Rakover már életre kelt — miután legelőször szerzőjének nevétől szabadult meg. Ahogy egykor Lőw rabbi agyagból megalkotta a Gólemet a prágai Altneuschul (a Régi-új zsinagóga) padlásán, úgy alkotta meg Zvi Kolitz a héber ábécé betűiből Buenos Airesben „Joszlt, a tarnopoli Dávid Rakover fiát”. A teremtmény életre kelt. Zvi Kolitznak azonban a saját létezésével kellett fizetnie érte. A történet a következőképp rekonstruálható. 1953-ban a Di Goldene Keyt (Az Aranylánc, egy tel-avivi jiddis irodalmi folyóirat) ismeretlen feladótól kapott Argentínából egy géppel írott „Testamentumot a varsói gettóból” — melyen állítólag se cím, se szerző, se a „novella” műfajmegjelölés nem szerepelt. A rangos folyóirat 1954 tavaszán ezt a jiddis szöveget „hiteles dokumentumként” közölte. Az „írás olyan megrendítő volt”, vallotta később a lap szerkesztője, a vilnai gettó legendás költője, Abraham Sutzkever, „annyira
