Irodalmi Szemle, 2001
2001/10 - Aich Péter: Apácaszonáta (novella)
Apácaszonáta rég elfelejtette ezt a jelenetet. Szó, ami szó, rendkívül foglalkoztatta, miként lehet az, hogy anyud olyan vidám, holott az imént, mielőtt aludni ment. csúnyán lehordta apucit, még azt is mondta neki, hogy „hülye vagy”. Ekkor apuci vidáman lenyalta anyuci orrát, mire anyuci szemérmetlen fráternek nevezte apucit, hogy merészel ilyet a gyerek előtt, és duzzogva félrevonult. Semmiképpen sem fért a kislány fejébe, miért olyan vidám most anyuci, és rosszat sejtett. Valami baj lehet a férfiakkal, hiszen apuci olyasmire tanította, amitől anyuci rendkívül bősz lett, aztán még az orrát is lenyalta, fuj. Anyuci mindig azt mondta, rendes ember nem nyúl fölöslegesen a testéhez, főleg nem az illetlen helyeken, hát nem csoda, ha dühös lett. Csak akkor nyugodott meg, amikor anyuci azt mondta, hogy leszopom a farkadat, ami a kislány fülében úgy csengett, mint a szemérmetlen fráter, anyuci biztosan újra visszanyerte önuralmát, ha így leszidja apucit. Mert Klotildka szerint úgy van az rendjén, ha anyuci lehordja apucit és apuci zavartan pislog hozzá. De ezt már nem volt ideje végiggondolni, mert elnyomta az álom, reggelre pedig elfelejtette az egészet. Az iskolában szerették a tanítók Klotildkát, mert rendes, megbízható kislány volt, sohasem rendetlenkedett, nem súgott, mindig megvolt a házi feladata, kizárólag a szünetben ette meg a tízórait, és óra alatt csak akkor beszélt, ha kihívták. Később már ugyan akkor sem vitte túlzásba, de azért rendes, simulékony viselkedéséért egyet-mást elnéztek neki. Igyekvő kislány, nem mondom, hajtogatták a tanítók, no de azért, hát jól van, egye fene, legyen kettes. Meg azt is bírták rajta, hogy őszinte, mert ha arról volt szó, ki kezdte a verekedést, vagy ki lökdösődött, Klotildka, akiről szentül meg voltak győződve, hogy nem ludas, mert el sem tudták képzelni, hogy nemegyszer bizony ő provokálta ki az egész lokálcsetepatét, szóval, ha megkérdezték, szükség szerint mindig megmondta, ki volt a kezdeményező vagy a tettes, amiért osztálytársai nem különösképpen lelkesedtek, a tanítók viszont örültek neki, mert ez lényegesen leegyszerűsítette a vizsgálatot. Ezért végső elkeseredésükben gyakran hozzá fordultak, és mivel lassan olyan hírnévre tett szert, hogy becsületesen megmondja az igazat, s ez többszörösen beigazolódott, amolyan állandó koronatanúi szerepbe lépett elő. Ezt meg pláne utálták az osztálytársak, a fiúk egyszer össze is súgtak és csapdát állítottak neki. A tanítók elképedtek, sőt volt olyan is, aki hazudozással gyanúsította, megbízhatósági indexét e közjáték azonban nem befolyásolta lényegesen. A fiúk azonban elégtételt éreztek és a következkőben már fütyültek rá. Klotildkát azonban súlyosan érintette a dolog, amiért a fiúk így félrevezették, vagyis hát, mondjuk csak ki, becsapták, amiből azt a logikus és megdönthetetlen következtetést vonta le, hogy a fiúk a lányok természetes ellenségei. Később ez úgy módosult, hogy a fiúk a teremtés tévedése, akár a szúnyog. Csak az zavarta ebben a szerinte eredeti filozofikus fölismerésben, hogy a férfit is Isten teremtette és Isten teremtménye mind egyaránt tökéletes. Persze a maga módján tökéletes, jött rá egy ritka világos pillanatában, amikor föltehetően a múzsa csókolta homlokon, amiért utólag el is pirult, hiszen most már apuci sem csókolja össze-vissza, amióta ilyen nagy lány. Szóval rájött arra, hogy az Úr egyre tökéletesebb dolgokat alkotott, előbb az egyszerűbbeket,
