Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - Zirig Árpád: Zsóri (elbeszélés)
Zirig Árpád zek egyhetes tanulmányi utazásfélét, mert az ilyet a járás is támogatja. Kikötése csak annyi volt, hogy Magyarországra utazzunk, és legyen benne egy kis termálfürdőzés, mert az áldás lesz a Don-kanyart megjárt lábaira, de a borvidéket se hagyjuk ki az utunkból. így került sor a gyulai és a hajdúszoboszlói fürdőzésre, és az észak-magyarországi borvidékek meglátogatására. Tokajból nótás hangulatban fogyasztottuk autóbuszunkkal a kilométereket Eger felé. Verőfényes, késő nyári, meleg délután volt. A hegyoldalakban a szőlőtőkéken már kezdtek színt kapni a fürtök. Több helyen is megálltunk, tanulmányoztuk az új szőlőtelepítéseket, de a végcél a Szépasszonyok völgye volt. Előző történetünk kerek burka itt kezdett el hasadozni, és később egyre bizonyosabbá vált, hogy az első rész csak fél történet, és lesz egy meghatározó másik fele is. A domboldalba vájt pincék kitárt ajtói várták a borfogyasztásra áhítozó vendégeket. Az egyik pince előtt bogrács alatt parázslóit a tűz, egy másik előtt pedig nagy társaság sütötte a szalonnát. Géza bácsi tolakodott ki elsőnek a buszból, fönntartva magának a jogot, hogy ő informálódjon. — Adjon isten! — köszöntött be az egyik pincébe. — Jó bor van-e? — Itt csak jó bor van — jött a válasz a pince mélyéből egy öblös, majdnem a büszkeségét sértett férfihang indulatával. — Sok ám itt a szomjas torok — pödörte tovább a kíváncsiság fonalát az elnök —, és nekünk olyan bor kell, amelyik parancsszó nélkül mindegyik torkon jól csúszik lefelé. — Akkor jó helyen vannak, mert nálam válogathatnak kedvükre. Van nyolcféle vörösborom és ötfajta fehér — lépett ki a pince ajtaján egy tagbaszakadt, ősz hajú férfi. — Az a híres bikavér is van? — Van, persze hogy van, hisz Egerben vagyunk. Ne beszéljünk már annyit, jöjjenek és kóstolják meg. — Nagy testéhez mérten fürgén sarkon fordult, és már el is nyelte a pince mélye. Az elnök széles kézmozdulatokkal vezényelte a buszban ülőket a kiszállásra. Mire az utolsók is kikászálódtak a hátsó ülésekről, a borosgazda egy hosszú fatálcára fölrakott tele pohársorokkal várta az érkezőket. Gazsi bátyánk vállalta a borkóstolást, de a biztonság kedvéért maga mellé állított, hogy a választását megfejeljem egy szakértői véleménnyel, hisz nekem papírom is van róla, amiben ugyan az elnök túlságosan nem bízott; számára a sokéves borivói tapasztalat volt a döntő. Kóstolgattuk és dicsértük sorba a gazda borait, ő pedig egyre felhősebb tekintettel nézett ránk, majd egy határozott mozdulattal elemelte előlünk a tálcát, és bevitte a belső asztalra. Hát ez meg mi volt, lepődtünk meg egyszerre az elnökkel, ez meg milyen vendéglátás?! A hatalmas férfi, miként szarvasbika veti föl az erdőszélen fenséges agancsait, a pince legmagasabb pontjáig emelte napbarnította arcát. Óriási öklének sorban kezdtek nyílni az ujjai. Egy... a borról nem beszélni kell, hanem inni. Kettő... nyílott ki a mutatóujja, jegyezzék meg jól, hogy a bor magamagát dicséri, de csak másnap. Három... ez csak kóstoló volt. Négy... ha úgy döntöttek, hogy jó helyen járnak, akkor mindnyájan tiszteljék meg a pincémet, és ne
