Irodalmi Szemle, 2001
2001/9 - FÓRUM - Alabán Ferenc: A műfordítás — irodalmi fenomén (értekezés)
A műfordítás - irodalmi fenomén A MŰFORDÍTÁS METODIKÁJÁRÓL (INTELLEGERE) A Biblia és a szakrális szöveg fordítói általában az egész középkoron át az egyes szavakra összpontosították figyelmüket, de még a 17. században is dívott a szóról szóra, illetőleg a sorról sorra való fordítás. Később a szószerkezetet, majd a mondatot tekintették a fordítás legkisebb egységének. A 20. század fordulatot hozott a fordítás, közelebbről a bibliafordítás terén. Elsőrendű követelmény lett, hogy a szöveget, a feldolgozott témát könnyen meg lehessen érteni, hogy a könnyen érthetőség nem mehet a hitelesség rovására. A mostani műfordítói gyakorlatban a szöveg egészére esik a hangsúly, a mondatok közti összefüggések megteremtése, az egyes mondatoknak a szöveg egészébe való beágyazása legalább annyira fontos, mint a megfelelő szavak kikeresése, a helyes szófűzés. Részben ezzel függ össze, hogy a „forma szerinti megfelelés” (formai eqvivalence) elve egyre inkább háttérbe szorul, és átadja helyét az ún. „dinamikus megfelelés” (dynamic equivalence) elvének. A két említett műfordítói elv lényegét tekintve különbözik egymástól: aki a forma szerinti megegyezést érvényesíti, elsősorban a fordított/fordítandó szöveg eredetijét tartja szem előtt, és arra ügyel, hogy például főnevet főnévvel, igét igével fordítson, érintetlenül hagyja a mondatokat, ragaszkodjon az eredeti szórendhez, sőt még az írásjeleket is megtartsa. Ezzel szemben a dinamikus megfelelés elvét alkalmazó műfordító azt igyekszik elérni, hogy a lefordított szöveg úgy hasson az olvasóra, ahogy az eredeti szöveg hatott a maga idejében. Ennek érdekében természetességre törekszik, ezért kerüli a régies és szokatlan kifejezéseket, bátran alkalmaz szó helyett szószerkezeteket, szószerkezetek helyett mondatokat és fordítva. A szöveg tagolása és a szórend sem az eredeti szöveg formáját tükrözi kötelezően, a fordító úgy fogalmaz, hogy az megfeleljen a korszellemet tükröző szövegalkotási követelményeknek. A fordítási folyamat gyakorlati módszertani lépései és fokozatai az alábbi sémába foglalhatók össze (részben E. A. Nida fogalomrendszerének alapjait felhasználva): L ______________________________________________________________________ A z eredeti szöveg (legelemibb értelmi egységekre való) felbontása (dekompozíciós részekre bontás) 2_______________________________________________________________ A z elemi részek vizsgálása szerepük szempontjából — mondatban, fejezetben, műben (kompozíciós analízis) 3 . A szöveg elemeinek lefordítása (természetes ekvivalencia-keresés) 4 . A lefordított szöveg megszerkesztése az új nyelv szabályai szerint (rekompozíciós szövegalkotás)
